Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
dulásokkal, kicsiny engedményekkel, melyeket egyébként bármikor vissza lehetett vonni a jól ismert gyakorlat szerint, már nem érte be. A döntő és kellő mértékű változást azonban - ha csak rövid időre is - csupán a forradalom és szabadságharc napjai hozhatták el a legkisebb engedményt is fogfájós keserűséggel megadó pártvezetés ellenében. 1956. április végén a Begyűjtési Minisztériumban többen látták, hogy az egyéni gazdaságok további terhelése, kötelezettségeik fokozása már nem lehetséges, s így irányt vettek a téesz-ek erősebb terhelése felé. Jól látták, hogy a téesz-ek árutermelése alacsony, s ennek egyik fő oka az, hogy terményeik tekintélyes részét kiosztják tagjaik között azért, mert ha piacra vitték azokat, akkor a befolyt árból a bankban először is az állami- és banktartozásokat egyenlítették ki, s ez esetben alig maradt valami a tagság bérezésére. Valahogyan ösztönözni kellett volna a téesz-eket, hogy több cikket értékesítsenek az állami felvásárló szerveknél. A minisztérium sztálinistái ennek érdekében azt sütötték ki, hogy a gyenge adottságú téesz-ek kapjanak a kötelező beadásnál könnyítést, másrészt azt, hogy a gépállomások által megszabott talajmunkadíjakat - természetbeni kiegyenlítés esetén - növeljék: 1955-56-ban ugyanis ez az elszámolási ár egyértelműen kedvezőtlen volt a szövetkezeteknek. Ám a tárca nem tudott szabadulni a még a szövetkezeteket is elnyomó szemléletétől: kötelezni akarta a szövetkezeteket egyfelől a gépi munkák árának természetbeni kiegyenlítésére, miközben az átvételi árat közelébe sem kívánták vinni a szabadpiaci árnak. Ugyanakkor a csehszlovákiai példát javasolták követni: ha a téesz nem végezteti el zsarolás jellegű áron a talajmunkákat a gépállomással, akkor kötelező beadását 10%kal fel kell emelni! Ezzel a módszerrel természetesen a téesz-ek "árutermelésének" növelése hosszabb távon elérhetetlen volt, legfeljebb egy-egy különösen kemény kézzel vezényelt gazdasági évnél hozhatott e "módszer" némi, talmi sikert. A tárca vezetői egyébként a szövetkezeteknél a munkaegységek szerinti természetbeni fizetésnek is véget kívánlak vetni, adminisztratív eszközökkel. Kérdés csak az, hogy a szervezetlenül, gyengén termelő szövetkezetek tagsága, agyonterhelve a gépállomási díjakkal, a kölcsönök utáni kamatokkal és igen mérsékelt állami támogatás mellett meddig vállalta volna még a munkát; feltehetően rövidesen elvándorolt volna a faluból, aminek máris sok-sok jele volt. (Lásd 83. táblázat.) Még egy jellemző adat a tárca sztálinistái 1956. áprilisi jelentéséből: a vezetés egy része szorgalmazta, hogy a téesz-tagok jövedelme növekedjék az egyéni gazdákéval szemben. Hogyan kívánták ezt elérni? Úgy, hogy a téesz-átvételi árak változatlanul hagyása mellett csökkenteni kívánták az egyéni termelői átvételi árat. Ehhez nem kell kommentár. Ezek után már nem lepi meg a kései olvasót az sem, hogy a téesz-be kényszerülő parasztok csak akkor kaphatták ki - a javaslat szerint háztáji földjüket, ha teljesítették a kötelezően előírt évi munkaegységet. Másrészt eleve növelni kívánta az apparátus a háztáji gazdaságok utáni beadási kötelezettséget, amely eddig még elfogadható szinten állt. 158 158. A javaslat: UMKL - Begy. M. Titk. - 33/3 t. -1.
