Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
tak le - párhuzamosan az írószövetségben is folyó megújulással - 1956 októberének közepén a belterjes mezőgazdaságról. Az elnökségben Donath Ferenc, Magyari András (akkor földművelésügyi miniszterhelyettes), Márton János (tervhivatali elnökhelyettes), Vas Zoltán (aki éppen a SZÖVOSZ elnöke volt) mellett Tildy Zoltán (!) is helyet kapott. Papp Gábor egyetemi hallgató dolgozatát vitatták meg, melyben a szerző a "kert Magyarországról" értekezett. Okályi István egyetemi tanár előadta pl., hogy a faluellenes voluntarizmus nem tűrte a gyümölcstermesztés fejlesztését, így az ágazat termelési tervét illegálisan kellett elkészíteni, és kertészeti kutatásokkal is csak suba alatt foglalkozhattak a kutatók... Vas Zoltán ki merte jelenteni, hogy a mezőgazdaság Gerőék által 1960-ra tervezett teljes szocialista átszervezése irreális. Állást foglalt a begyűjtési rendszer erős korrekciója melleit is (jelezve a kormányzaton belül is folyó vitákat, melyek az 1956. szeptember-októberi - megkésett - változtatásokhoz vezettek). Ugyanő követelte a háttérbe szorított szakértelem, szakemberek megbecsülésének helyreállítását is. Simon Gábor középparaszt a vitán sokak nevében jelezte, hogy a parasztság kész szövetkezni, de akik valóban önkéntesen, egymás közt szerveződve szövetkeznek, azok nem kívánnak azonnal közösen termelni is, hanem elegendőnek látják a közös beszerzést és értékesítést egyfelől, másfelől jóval több gépet, műtrágyát igényelnek. Érdekes módon Tildy Zoltán, a hosszú belső száműzetés után is, kiállt a szövetkezetek mellett, sőt kijelentette: a jövő útja a szövetkezés. Sajnálta azt, hogy az elmúlt évek erőszakos politikája (amely Tildy szerint azért volt erőszakos, mert "nem hitt a szocializmus erejében") diszkreditálta a szakértelmet is és a szövetkezést is. Tildy persze bizonyára a kisgazdák szemében mindig is célként szereplő dán-típusú szövetkezetekre gondolt, de a szocializmus emlegetése az ő szájából meglehetősen furcsán hathatott... A Petőfi köri vita közben terjedt el a hír: Nagy Imrét visszavették a pártba. A jelenlévők siettek üdvözölni őt, s kifejezték örömüket. A folytatott vitában aztán sokan álltak ki a szövetkezés mellett, de kiemelték: mindig a paraszté legyen a döntő szó. A vita résztvevői a maguk részéről rehabilitálták Nagy Imrét: ő volt az - hangsúlyozták -, akinek példája nyomán "sok kommunista szeme felnyílt 1953 júniusában" és azóta sem csukódott le. Vas Zoltán is tagadta Gerőék vádját, miszerint 1953 júniusa után csökkent volna a nemzeti vagyon, s ezért Nagy Imre lett volna a felelős. A Tervhivatal képviselője, Márton János sok mindent elfogadott az elhangzottakból, de az "iparellenes" hangulatot elvetette, jóllehet vitapartnerei csak a túlzott iparosítást bírálták, ami együtt járt a mezőgazdaság kizsákmányolásával. 56 Érlelődött tehát a fordulat, de megkésve; Gerőék falanxát nem sikerült időben áttörni. Az utca napok múltán már nem reformot, hanem forradalmat valósított meg. A Szabad Nép október 22-i (!) számában leközölt Gomulka-beszéd (mely a LEMP 8. "teljes" ülésén hangzott el) már inkább a forradalmi követeléseket érlelő köröket erősítette és nagy változások szelét hozta. Gomulka az elmúlt évek reális értékeléséi szorgalmazta és az érvényes lengyel hatéves terv mielőbbi felülvizsgálatát. Konstatálta a fokozódó gazdasági válság jeleit (ha nem is nevezte azokat válságnak). Ekkor jött a messzehangzó néhány mondat: a 56. SzN 1956. okt. 18-19.
