Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)
III. Az "új szakasztól" a forradalomig. A begyűjtési rendszer 1953 júniusától 1956 októberéig
Hruscsov jelentős mezőgazdasági beruházásnövelést és a mezőgazdasági cikkek átvételénél áremelést ígért. Síkraszállt az államapparátus, a nehézkes, túlfejlesztett és centralizált hivatalok leépítése mellett és végül, de nem utolsósorban határozottan kiállt a demokratizmus fejlesztése, a törvényesség, az államvédelmi szervek kézbentartása és ellenőrzése mellett. ígéretet tett az ártatlanul elítéltek rehabilitálására (ami persze a sztálinizmus mintegy 20 millió áldozatát már nem kelthette életre...). A párt egységesebb, mint valaha - fejezte be beszédét Hruscsov, világos jeleként annak, hogy ő is kemény ellenállással számolhatott, mint Nagy Imre 1953-54-ben. 50 Rákosi eleinte úgy tett, mint aki nem tanul; megpróbálta a struccpolitikát alkalmazni, így az 1956. március 12-13-i KV ülésen tartott beszámolója semmit sem vett át a XX. kongresszus elveiből. Révai, aki gyorsabban váltott, szelíden meg is rótta ezért, és Kádár Jánossal együtt állást foglalt a dogmatizmus hazai bűnöseinek felelősségre vonása mellett. Nem lehet - mondta Révai- a felelősséget Nagy Imrére és Farkas Mihályra kenni (ebben sok igazság volt: Rákosi és Gerő mellett Révai sem szolgált rá a felmentésre, még ha jó taktikai érzékkel és gyorsan váltott is programot). 51 A KV ülésen határozat született, miszerint a PB és a KV kötelezve lett a XX. kongresszus határozatai hazai alkalmazási módozatainak kimunkálására. A határozat jól mutatta a gyors változások miatti bizonytalanságot is: a XX. kongresszus - áll a határozatban - új lendületet ad az MDP III. kongresszusa (1954) határozatainak végrehajtásához, annál is inkább, mivel az 1955. márciusi határozatok megszabadították azt a jobboldali torzulásoktól. Ezzel a KV tüzet és vizet igyekezett összemosni... 52 Elérkeztek végül Rákosi keserű órái. Moszkvai támogatói elerőtlenedtek, s végül kénytelen volt a reformokkal szembeni makacs ellenállását feladni. 1956 májusának közepén a budapesti pártaktíván, komoly tömeg előtt, a Nemzeti Sportcsarnokban volt kénytelen előadni a PB beszámolóját. Ebben egy-két mondattal még kitért az 1954-es "elhajlásra", az ország akkori "stagnálására", de aztán váltania kellett: jelentette, hogy a XX. kongresszus elítélte Sztálint az utóbbi 20 évben elkövetett hibáiért. Saját személyében is önkritikát gyakorolt, elismerve, hogy tűrte, sőt elősegítette Magyarországon a személyi kultuszt, dogmatikus volt, előmozdította az adminisztratív eszközök alkalmazását. Elismerte, hogy súlyos törvénysértések történtek, mivel az AVH ellenőrzése nem volt megoldott, s így "Berija ügynökei", Péter Gáborék garázdálkodhattak... (Saját szerepét jótékony homályba igyekezett vonni.) ígérte "a méltatlanul mellőzött régi elvtársak" kárpótlását, a pártdemokrácia helyreállítását. (Az igazság: a kommunista pártban se előtte, se utána nem volt soha demokrácia.) Be kellett azt is ismernie - neki, Sztálin legjobb, időnként a mestert is túlszárnyaló tanítványának -, hogy Sztálin 1927-es tétele, miszerint az osztályharc egyre éleződik, hibás. Hiszen Magyarországon pl. az 1948-49. évi kulákok egy tizede létezik már csupán, s így "akár fel is lehetne venni őket a téesz-be". Szemforgató demagógként tette fel a kérdést, miután farizeusként részletezte a középparasztok kulákosításának "elvetendő" módszereit: 50. A XX. kongresszus határozata: SzN 1956. febr. 25. 51. A KV ülésről: Szabó B. 298.52. SzN 1956. márc. 15.
