Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

I. A beszolgáltatási rendszer Magyarországon 1945-1948

látási kormánybiztos volt. A főispán-kormánybiztosok irányítása alatt működtek az ellátatlanok nyilvántartását és a készletek szétosztását törvényhatósági szinten irányító-ellenőrző közellátási felügyelőségek. A kormánybiztosok elnököltek az 1943ban létesített törvényhatósági közellátási bizottságokban is, melyek feladata a véleményezés, javaslattétel, ill. koordináció volt. E bizottságok a gazdálkodók, kereskedők, iparosok és érdekképviseletek képviselőiből tevődtek össze. Hasonló ügykörrel községi szinten is megszervezték a közellátási bizottságokat. A beszolgáltatással kapcsolatos alapnyilvántartásokat a községi elöljáróságokon vezették. Legfontosabb a gazdalajstrom volt: gazdaságonként tartalmazta a terület művelési ágak szerinti adatait, a szántók aranykorona értékét és a beszolgáltatási kötelezettség mértékét. A gazdák ugyanezekkel az adatokkal és a kötelezettség teljesítését mutató rovatokkal ellátott gazdakönyveket kaptak. A beszolgáltatási rendszer kiépülése után a termény- és állatforgalom ellenőrzésére és operatív irányítására, a központi nyilvántartások vezetésére cikkcsoportonként áruforgalmi központokat szerveztek (Gabonaforgalmi, Állatforgalmi, Baromfi- és Tojásforgalmi stb. Központok). A központok feladata volt - kirendeltségeikkel együtt - a készletek nyilvántartása, a kereskedők, a szövetkezetek forgalmazási-felvásárlási munkájának ellenőrzése és a forgalom regisztrálása; esetenként a tényleges forgalmazásba is bekapcsolódtak. A felvásárlás és forgalmazás lebonyolítását részben magánkereskedők, részben szövetkezetek végezték (a harmincas években megszervezett, monopoljogokkal rendelkező ún. egykezek a külkereskedelemben játszottak vezető szerepet). Az országos nagykereskedők kötelesek voltak az illetékes áruforgalmi központnak időszakonként részletesen elszámolni. Az országos kereskedők megbízottjaiként körzeti és helyi kereskedők működtek. Kereskedői tevékenységet csak a Közellátási Hivatal által feljogosított személyek folytathattak. A jogosítvány tartalmazta a működési terület és a forgalmazható cikkek meghatározását. A jogosítvány egyben kötelezettség is volt: az abban szereplő áruféleségeket a kereskedő köteles volt hatósági áron átvenni. A szövetkezetek a világgazdasági válság óta jutottak egyre nagyobb szerephez a forgalmazásban, szoros összefüggésben az állami beavatkozás növekedésével. Igazi, demokratikus paraszti szövetkezet alig-alig jutott szóhoz, de a tőkeerős és nagy készleteket megmozgatni képes tőkés-nagybirtokos, ill. gazdagparaszti szövetkezetek egyre inkább bekapcsolódtak a kiemelt, biztosított piacok ellátásba, egyre több kontingenst kaptak, és részesültek az állami intervenciós vásárlásokból is. E szövetkezetekben az állam fokozódó érdekeltséget vállalt: a Hangya és a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete 70, a FUTURA 76%-ban állami volt; ennek megfelelően jelentős és