Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

II. A sztálinizmus mélypontján. A beszolgáltatási rendszer 1948-1953 június

vetkezetek teljesítőképessége sem javult, hamarosan a legalapvetőbb közszükségleti élelmiszerekből is bénító lett volna a hiány. Természetesen az egyes paraszti kategóriák helyzete nem átlag szerint alakult: a földreform során törpebirtokossá lett volt agrárproletár asztalára mégiscsak jutott valami eledel, s így sorsa javult, ha a prést erősen érzete is; a középbirtokos, ill. gazdagparaszti réteg gazdálkodási lehetősége és ellátása azonban egyre romlott 1948 után. Termékeinek egyre kisebb hányadát fordíthatta gazdasági és családi szükségleteire. 1952-ben már a vetőmag és a minimális szintű élelem is hiányzott... A begyűjtési rendszert súlyosan terhessé az alkalmazott árrendszer tette. A természetbeni adóként beadott cikkekért a parasztság nem kapott ellenértéket, az egyre növekvő beszolgáltatási kötelezettség fejében beadottakért rendkívül alacsony árat, a folyamatosan csökkenő állami felvásárlás keretében átadott termékekért a beszolgáltatási áraknál magasabb, de mélyen az élelmiszerek, iparcikkek kiskereskedelmi ára alatti árakat szabtak meg. A szabadpiacon (és csak ott) természetesen utat tört magának az értéktörvény, s igen magas, az élelmiszerek és iparcikkek árszintjét meghaladó árak alakultak ki, ami azonban a szabadpiaci értékesítés össz-árutermelésen belüli csekély és egyre csökkenő volumene miatt nem fordíthatta meg, csak valamelyest korrigálta a negatív képet. (Lásd: 57. táblázat.) Látható, hogy a természetbeni adó a paraszti áruértékesítés 7-9%-át tette ki. Az 1951-es kiugró szám mögött az áll, hogy a viszonylag jobb termésből a többéves adóhátralék egy részét is törlesztette a parasztság. Az igen gyenge árszinten értékesülő, beszolgáltatott cikkek aránya az árutermelésben meredeken nőtt, méghozzá nagyobbrészt a relatíve jobb árat fizető állami felvásárlás, ill. kisebb részben a jó árat adó szabadpiac rovására. Az 1938-hoz viszonyított paraszti értékesítési átlagárszint messze alatta maradt az élelmiszerek, ruházati, ill. vegyes iparcikkek átlagárszintjének. Gyorsan hozzá kell tennünk: a táblázatok számsorai a parasztság helyzetét a valóságosnál kedvezőbben mutatják! Az 1938-as bázis önmagában is szépítő tényező, mivel 1938-ban is kb. 16%-os agrárolló volt. A szabadpiaci értékesítés százalékos aránya alighanem túlzott (35-26%), de kontrollszámításokra nincs lehetőség. Az egyes paraszti értékesítési formák árszintjénél - úgy tűnik - az egyes cikkek fontossága, volumene nincs megfelelően számításba véve: azonban itt is el kell fogadnunk a hivatalos adatokat, mivel ellenőrzésre, korrekcióra ezúttal sincs lehetőség, és a fő tendenciák így is hitelesek. Csak példaként: a kenyérgabona, mint legfontosabb termény árai az időszakban végig mélyen az átlagárszint alatt maradtak.

136 Hasonló a helyzet pl. a ruházati cikkekkel - de ellenkező irányban: a női és gyermekcipők kivételével a ruházati cikkek árai felette voltak az "átlagárszintnek".

137 Azaz: a paraszti értékesítési árszintet lefelé, az iparcikkekét felfelé kellene - minden bizonnyal - korrigálni, annál is inkább, mivel az iparcikkek folytonos minőségrontása is figyelembe veendő lenne. 1952-ben 1938-hoz képest már legalábbis 30%-os volt az agrárolló (volt már róla szó: 1938-ban is 16%-os olló létezett...).

138 136. Áralakulás... 58.-, ill. Adattár IV. 290.- A kukorica ára részint elérte, részben alatta maradt, a vágómarháé nem érte el, a sertésé pedig túlhaladta az átlagárszintet. 137. Áralakulás... 57. és Stat. Evk. 1949-55. 299.138. A mg. árutermelése... 10.