Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956 (1992)

II. A sztálinizmus mélypontján. A beszolgáltatási rendszer 1948-1953 június

nagyüzemek nem pótolták, sőt a termelőszövetkezetek is egyre inkább érezték a prést: 1951 - 1952-re már náluk sem lehetett szó bővített újratermelésről.

113 Mégis: az 1953-54-re előzetesen kidolgozott begyűjtési tervszámot minden eddiginél magasabban, 881.062 búzavagonban szabták meg. A begyűjtési rendszeren részletváltoztatásoktól eltekintve - érdemi korrekciót nem terveztek, ill. az egyéni parasztságnál tovább rontották volna a helyzetet: a gazdák eddig kenyérgabonából (csak abból!) jogosultak voltak először gazdasági és háztartási - államilag rögzített szükségleteiket fedezni, s csak a fennmaradó készletből (készletet) kellett beadniok. 1953 végén a Begyűjtési Minisztérium már azt fontolgatta, hogy ezt a kedvezményt is megszüntetik s a beszolgáltatás lesz elsőnek tejesítendő. Az a gazda pedig, aki képtelen a teljesítésre, vegye meg a beszolgáltatandó terményt a szabadpiacon (erre már korábban is voltak ezrével esetek).

114 Ezek után nézzük meg, hogy végül is számszerűen hogyan alakult az egyes paraszti birtoktípusok, ill. a termelőszövetkezetek beadási kötelezettsége: A táblázatokból látható: az 1948-49. és 1949-50-es gazdasági években erőteljesen (60-90%) csak a 25 kh szántónál többel rendelkező kulákok terhelése nőtt. A 25 kh szántónál kevesebbel rendelkező "kis-" kulákok és a középparasztok kötelezettsége ekkor "csak" 25%-kal, a középparasztoké 7-8%-kal, a kisbirtokosoké 4%-kal emelkedett, míg a törpebirtokosok terhe változatlan maradt, érvényesült tehát a progresszivitás. 1950-51-ben már a "kis" kulákok terhelése növekedett meredekebben (180-200%, szemben a kulákok 44 - 27%-os plusz terhelésével): a közép- és kisparasztság normáját 7-12%-kal emelték, ugyanakkor a szegényparaszti beadás változatlan volt, azaz továbbra is alkalmazták a progresszivitás elvét, legalábbis a kulákhatárig. A "kis" kulákok erőteljesebb, a "nagyobb" kulákokét meghaladó normaemelését az magyarázza, hogy a vezetés a kollektivizálás, ill. földelhagyás miatt csökkenő "árutermelés" pótlására ezt a rétegei látta ekkor a leginkább terhelhetőnek, annál is inkább, mivel a nagyobb birtokú kulákság száma és területe erőteljesen csökkent. 1951 - 52-ben már szó sem volt progresszivitásról. A szóban és írásban hirdetett "szövetségi politikának" ellentmondva a középparasztság beadását növelték meg feltűnő módon (250%-kal!). A kisbirtokosok terhelése is kb. 205%-kal emelkedett. A törpebirtokosok kötelezettségét is 50%-kal növelték! Ugyanakkor a már korábban a korlátozás szintjére juttatott s tovább már nem terhelhető nagykulákok normáját is 16-40, a többi kulákét, ahol a kormányzat még tartalékokkal számolt, 46-54%-kal fokozták. Táblázataink egyébként némileg torzítanak: nem vállalkozhattam ugyanis arra, hogy a földjeiket középparaszti szintre csökkentő, de 1951-52-től annak ellenére kuláknormát teljesíteni kötelesek adatait is érzékeltessem (náluk a norma holdanként kb. azonos volt a nagyobb birtokú kulákok normájával). 113. Egy adalék a kormányzat akkori "szövetkezetpolitikájához": szóba került a városkörnyéki zöldségtermelő szövetkezelek mentesítése az állatbeadás alól, mivel c gazdaságok termelésük szerkezete miatt képtelenek voltak annak teljesítésére; ám a Begyűjtési Minisztérium vezetői szerint indokolatlan lett volna a "kedvezés", mert az ilyen kedvezmények kapitalista vállalkozásokhoz vezetnének... - UMKL- Begy. M. Titk. - 3. d. (Kollégium 1952. okt. 14.) 114. Az 1953-54-re tervezett intézkedések: UMKL- Begy. Titk. - 3.d. (Kollégium 1952. okt. 14.)