Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

V. szekció: Küzdelem a privilegizált helyzetért, annak megőrzéséért

gazdák megelégedéssel vették tudomásul, hogy saját kizárólagos tulajdonuk községi kezelése megkíméli őket a Dorozsmára eső pénzügyi követelések teljesítése alól, mivel azokat a községi pénztár egyenlítette ki. A gazdálkodásnak ez a szabadsága, a magánvagyon piaci hatásoktól mentes kezelése nemcsak a redemptusoknak, hanem az irredemptusoknak is polgári jellegű életvitelt biztosított, amennyiben a birtoktalan beköltözőket megillette a föld és házvásárlás joga. Számukra - a megváltáshoz való minimális, limit alatti hozzájárulás miatt - a közbirtoknak minősített puszták, legelők használatba adása tilos volt. A polgári szabadság irányába mutató gazdálkodási mód paradox módon nem lendített a társadalmi mobilitás ütemén, mert a nagyobb szabadsággal járó redemptuspolgár-státusz elérését egyre több intézkedéssel gátolták. Egyre kevésbé volt a pozíció elnyerésének kizárólagos feltétele megfelelő földtulajdon birtoklása, mert bekövetkezett a jövedelemalapú közteherviselési módozatok (pl. katonaállítási költségek) térfoglalása. Hamarosan kiderült, hogy a lakossági megterhelést nem ismerő kollektív tulajdonosi rend ellentétbe került a tényleges fejlődési folyamatokkal. A legfőbb értékké, céllá a politikai jogok, az ebből fakadó gazdasági monopolelőnyök védelme vált, mellyel szemben hatottak a rendi különbségek egyneműsítéséért, ám vele együtt a társadalom szerves differenciálódásáért küzdő erők. 1848 után a modern polgári államszervezet éreztette meg először a dorozsmai magántulaj donnái, milyen is a közterhek nyomása. A fóldváltók kései utódai a formális jogegyenlőség viszonyai között döbbentek rá, hogy a rendi ihletettségű szociális kun közösség jogilag is kifejezett hatalmi előnyök híján az „érdemtelen" lakosok megélhetését szolgáló trójai faló, melyet csak a redemptorokat megillető közvagyon azonnali szétosztásával lehet kikerülni. Követelésük a XIX. sz. végén vált valóra, amikor megszűnt a hármas birtokrendszer, de ezzel megszűnt a közterhek fedezetét szolgáló eddigi közvagyon is. A jogok és kötelezettségek szövevényes hálójába jutott polgári magántulajdon pedig megvetette a polgári termelés teljesítmény elvén alapuló társadalmi differenciálódás alapjait. Jellemző, hogy a járásfelosztás ellen a polgári fejlődés elsődleges kárvallottjai, a jelentősebb vagyoni diszpozíciók nélkül jogegyenlőségbe került zsellérek és irredemptusok tiltakoztak a legjobban. Nem azért, mert nem akartak földet a legeltetési jog megváltásaként, hanem azért, mert az osztatlan közlegelő községi kezelése számukra egyéni életük társadalmi kockázatát csökkentő szociális intézménnyel volt egyenlő. Sem a termelésben, sem a társadalmi folyamatok szabályozásában nem lehetett tovább fenntartani a testületi szellemű jászkun