Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

I. szekció: Paraszti radikalizmus a 19-20. század fordulóján

és tömeges szervezési sikert. A Népszava és az aradi Közjólét igen erőteljes, „célbataláló" szerkesztésű levelezés- és cikkanyagának is lényeges része volt a sikerben. A legnagyobb „érdeme" minden bizonnyal az erőszakos és otromba hatósági eljárásnak volt. A munkáskörök 1891. május eleji betiltása után megszakadt az a folyamat, amely a paraszti hagyományt és a szocialista mozgalom paraszti körben átvehető töltését egyesíteni képes volt. A földmunkásság illegálisan továbbra is fenntartott, lazább és eszmeileg „parasztos" szervezkedését a budapesti pártvezetés azután inkább ellenszenvvel nézte. Mindenáron be akarta törni a „mezei szocialistákat" a centrálisán kezelhető pártéletbe. Ennek jele, hogy az 1891. évi tavaszi kísérletek után 1894-ben ismét a szociáldemokrata pártszervezetek megalakítását kezdeményezte (Orosháza, Vásárhely). Az adott helyzetben ennek nem volt realitása, főként az államhatalom erőszakossága miatt, de nem volt meg a szorosabb kötődése sem a paraszti körben megszokott és elfogadott önszerveződéshez, az olvasókörben érvényesülő független önirányításhoz. Amunkáskörök egy többéves csiszolódási időszak után a Várkonyi István vezette mozgalomban támadtak fel újra, a maguk népköri tradícióit követve. Az 1906-ban alakult Földmunkásszövetség (MFOSZ) szintén az elég erőteljes centralizmus miatt maradt közeli, de külön úton az akkor már elgyengült népkörökhöz képest. A békéscsabai viszonyok sajátosságai magyarázzák viszont, hogy Áchim L. András egy ideig helyi, ül. kisrégióra terjedő parasztpártja jól rá tudott épülni a Békéscsabai Népegyletre. Ugyanez a párt, akárcsak Mezőfi Vilmosé, a bázisát a paraszti körökre, egyesületekre tekintve volt képes átmenetüeg az Alföld nagyobb részére kiterjeszteni, meghagyva a népkörök autonómiáját. Itt kell kitérnünk arra is, hogy Nagyatádi Szabó István Gazdapártja, amelynek az Áchim-párttal való kontaktusa közismert, a módosabb parasztság összefogásának alapsejtjeit, településenkénti hatékony szervezeteit végeredményben a munkásköröknél érintett organizációs forma szerint indította el. A mezővárosonkénti „kisbirtokos szövetségek, népesebb gazdakörök autonómiája nem sérült. A polgári szabadságjogokért folyó küzdelem túlnyomó részében a mezővárosok, falvak politizáló szegénysége a szociáldemokratáktól vehette át a legtöbbet. Azt kell elsősorban hangsúlyoznunk, hogy a „vonzás-taszítás" említett folytonos jelenléte mellett az egyesülési, a gyülekezési jog, a szólásszabadság, a hatósági eljárások jogszerűségének megítélése tekintetében mindinkább az lett a követendő „norma", amit az ipari központok munkássága, kispolgársága el tudott érni, amit elfogadott gyakorlattá tudott tenni. A választójog kiszélesítése (és a