Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

IV. szekció: Paraszti önigazgatás, önszerveződés, egyesülés

kaszáló, azaz „egy Urbárialis Sessió", a rectornak 3/8-ad Sessió, a Lányok tanítójának 2/8 Sessió földje volt. A község díjlevél-ben rögzített megállapodás szerint megszántotta, elvetette és betakarította a szántóföldek termését. Gondoskodott a kaszálók lekaszáltatásáról és a széna behordásáról. Ezenkívül a tanács gondoskodott az egyházi és iskolai emberek egyéb természetbeni és pénzbeni fizetésének kiegyenlítéséről is. A harangozó - 1817-ben az Öreg Ványai Mihály - fizetését is a tanács rendezte: „...7 köböl kenyérnek való Elet, 2 véka árpa, magának 1 pár Tsizma, és a feleségének is, ha a templomot minden héten kiseprik és ha tisztítják..." A fentiek alapján a tanács jogot formált az egyházi és iskolai úgynevezett „BelsőEmberek" személyének kiválasztására is. A XVIII. században kialakult és szinte a XIX. század 30-as éveiig fennmaradt az a szokás, hogy a prédikátort a főbíró vezetésével a tanács fogadta fel kialkudott bérért egy évi időtartamra; ha az egy év leteltével a tanács meg volt elégedve szolgálatával maradhatott még egy évig, ha nem voltak vele megelégedve, akkor nem marasztották tovább. Ebből a helyzetből nagyon sok visszaélés származott. Ezek megszüntetésére a Tiszántúli Superintendentia Consistoriuma 1815-ben körlevelet intézett a helységek elöljáróihoz, melyben „az Ország Gyűlése és a Felséges Király által is megerősített Cánon"-ra (egyházi törvény) hivatkozva kijelentette, hogy ezek a törvények a helybeli elöljárókat a „Prédikátorral való Ügyekben Bíróvá nem teszik, hanem teszik a Viáékbeli Esperest és Consistóriumot... ez az első törvényszék minden Eklésiai dologban. Azok a helybeli elöljárók, kik Prédikátorjukat a magok akarattyából nem marasztallják, magokat Prédikátorjok Bírójává tévén a Cánont és az Országos törvényt ronyták meg." Nagyrábén 1780ban az elöljáróság azért nem marasztotta meg tovább a prédikátort, mert „...Felséges Tsászárért, Királyért nem szokott könyörögni". A pap azzal próbálta menteni magát: „...szoktam ritkán; hogy meg nem unják..." 1808-ban a rabéi főbíró kijelentette, hogy nem tartják tovább a prédikátort, mert: „...az unatkozás, mind a Tiszteletes Úr eránt, mind tanítása eránt meg nevekedett..." A lelkészek, tanítók nem vették szívesen az elöljárók ilyen bírálói jegyzéseit. 1802-ben a főbíró javaslatára meneszteni akarták a rectort, Képessi Józsefet, aki így válaszolt a bírónak: „Nem parancsol nékem egy rossz parasztbíró. Az elöljárókat gubásoknak, Istókéknak titulálta. Természetesen hamar kitelt az ideje. Minden ellenkezés ellenére azonban a gyakorlat mégis csak az volt Nagyrábén is egészen 1835-ig, hogy a prédikátort egy esztendőre, alku szerint - mint a többi községi alkalmazottat a rectorral, tanítóval,