Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

vonták a narodnyik típusú hangadókat, az egyéni gazdálkodás mellett érvelőket, a tagosítás ellen fellépőket vagy földfoglalókat. Monostorapátiban a községi tanács a meglévő tszcs megerősítése érdekében megszervezte ugyan a tsz-előkészítési bizottságot, de az teljesen tehetetlennek bizonyult. Látva, hogy békés agitációval ered­ményt elérni nem tudnak, taktikát változtattak, s kisebb csoportokban hívatták be a gazdákat a tanácsházára és ott próbálták őket a belépésre rábeszélni. 1959. március 5-én 5 gazdálkodót hívattak be, köztük Takács Lajos 54 éves gazdát, egykori keszthelyi karmelita szerzetest, aki a rend feloszlatása után szülei hatholdas birtokán gazdálkodott. A meghívot­tak egy darabig türelmesen hallgatták a nagyüzemi termelés előnyeiről szóló okfejtéseket, amikor azonban a belépésre terelődött a szó, Takács az egész község nevében kijelentette, hogy nem lépnek be a tsz-be, nem akarják, hogy itt is szövetkezeti község legyen. A barátságtalan szem­öldök-ráncolgatásra hozzáfűzte: „Ez a rendszer csak nyomort hozott, most a parasztság lerongyolódott" - s ezzel rámutatott a saját kopott, zsibárustól vett kabátjára. Majd így folytatta: „...a múlt rendszer jobb volt, mert akkor nem rongyolódott le, mint most és (...) nem üldözték lemondással." Az esetet nem hagyták szó nélkül. Nem segített az sem, hogy Takács édesapja földdel együtt belépett a tsz-be. Az egykori szerzetest, aki apja hamarosan bekövetkező halála után a kis háztáji földön gazdálkodva próbálta beteg édesanyját eltartani, a Veszprém Megyei Bíróság „de­mokratikus államrend elleni izgatás" bűntettében bűnösnek mondta ki, és június 12-én 3 havi börtönre, továbbá 400 forint vagyonelkobzásra ítélte. 23 Még súlyosabb büntetést kapott Zömbik Imre 57 éves csabrendeki ács kisiparos, aki a szervezés időszakában a sümegi KIOSZ járási taggyű­lésén az agitáló pártmunkásokat „gengsztereknek, huligánoknak, vet­kőztető csirkefogóknak", a Magyar Népköztársaságot pedig „gengszte­rek és huligánok társaságának" nevezte. 2 évi börtönre ítélték, melyet másodfokon egy év és két hónapi börtönbüntetésre csökkentettek. 24 Tóth István dudari bognár és szalagfűrészelő kedvelt szórakozóhe­lyén, a vasúti italboltban kissé kapatosan ezer forintban fogadott, hogy a kommunisták nem tudják megszervezni a helyi tsz-t. S hozzátette: „...régen egy ispán elvezetett egy egész uradalmat, most pedig még tízen sem tudják elvezetni a tsz-t." A megyei bíróság a „cselekmény társadalmi 23 Uo. XXV. 151. A Veszprém Megyei Főügyészség iratai, B 10 039/1959. sz., XXV. 4. Veszprém Megyei Bíróság iratai, B 659/1959. sz. 24 Uo. XXV. B 10 040/1959. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents