Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

ezelőtt jöttem el, de ahova időnként ott élő családom meglátogatására le szoktam menni, évek során felkerestek a dolgozók, segítségemet kérve ügyes-bajos dolgaik megoldásához. Indokolt esetben kérésüket sohasem utasítottam el. Az utóbbi hetekben írásban és szóbeli üzenetek formájában többen fordultak hozzám, hogy a község gazdáira kivetett beszolgáltatást, különösen a kenyérgabonát illetőleg, igazságtalannak tartják, kérik ennek felülvizsgálását és megváltoztatását. Nagy Imre miniszterelnök elvtárs program beszédét megelőzőleg kaptam Németh Lászlóné 5 gyermekes paraszt asszonytól egy levelet, amelyben részletesen vázolta családja vagyoni helyzetét. Azt írta, hogy ha eleget tesznek az előirányzott beszolgáltatásnak, családja már ősztől kezdve kenyér nélkül marad. Hozzátette, hogy a község gazdái között nagy számban vannak ilyenek. PL egy 5-6 holdas gazdának beszolgál­tatása az alábbiak szerint van megállapítva: 4-7 q búza, 4-6 q rozs, 5-6 q szálas takarmány. Van olyan 9 holdas gazda, akinek 36 q gabonát kell beszolgáltatni stb. Ezt a levelet Tisza begyűjtési miniszter elvtárs elolvasta, magánál tartotta és azt mondta, hogy megírhatom Németh Lászlónénak, hogy a község beszolgáltatási irányzatát meg fogja vizs­gáltatni. Tegnap ismét kaptam egy levelet, amelyben közlik, hogy sem a Minisztérium, sem a megyei vágyj árási tanácstól semmiféle felülvizsgá­lás még nem történt. A parasztok rendkívül elkeseredettek. Többségük a Miniszter elvtárs beszédéből is csak azt hangoztatja, hogy aki a jövőben nem tesz eleget az állammal szembem kötelezettségének, annak kárát vallja. Azt is mondják, hogy mindennek a község tanácselnöke az oka, akit a szomszéd Szentlászló község egyik termelőszövetkezete éléről leváltottak korrupt magatartása miatt, s aki Veszprémvarsányban be akarja bizonyítani, a lakosság rovására felettes szervei felé, hogy ő jól dolgozik. Már olyan kijelentést is tett és ezt széles körben tárgyalják a parasztok, hogy az előirányzott beszolgáltatás felett 2 vagon gabonát fog behajtani, mert pályázik a 10 ezer forintos prémiumra. Mindezekről én személyesen természetesen nem győződtem meg. Tekintettel arra, hogy az édesapám és sógorom is ebben a községben élnek, ott gazdálkodnak, panaszaik azonosak, én nem is foglalkozhatom ezzel a problémával közelebbről. Ugyanakkor a hozzám jutott informá­ciók alapján és a néhány hét előtti otthon létem alkalmával szerzett hangulati benyomásaim alapján úgy gondolom, hogy ebben a községben sürgősen meg kellene nézni a felvetett problémákat. A türelmetlenség napról-napra fokozódik. Attól félnek, hogy ha a néhány nap múlva megkezdődő cséplésig nem történik intézkedés, gabonájukat a cséplő-

Next

/
Thumbnails
Contents