Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

osztották el a terveket, hiszen mindig attól követeltek, akitől még valamit el lehetett venni. Az első dokumentumban 2 Németh Lászlóné nemcsak a saját maga, de egész Veszprémvarsány község panaszát is megszólaltatja. Segítségül fordul - a falujukból elszármazott - Sárii Rózsi országos egészségügyi szakszervezeti titkárhoz is. A másodikban 3 a parasztságból kikerült értelmiségi, neves francia irodalomtudósunk, Gyergyai Albert ad hangot szülőfaluja elkeseredésének. A harmadikban 4 Kardos Sándorné csőri lakos sorai jelzik, hogy a rendszer a többszörösen hátrányos helyzetűek­re - öregek, mozgássérültek - sem volt tekintetteL A Nagy Imre-kormány 1953-ban csöppnyi lazulást hozott a beadás rendszerében, véglegesen azonban csak az 1956-os forradalom hatására számolták azt fel (1956. évi 21. sz. tvr.). Ekkor tette meg a falu az első komoly lépést ismét a piacgazdálkodás, a paraszti önállóság felé. Melléklet l/A Veszprémvarsány, 1953. VI. 30. Német Lászlóné panaszlevele Sárfi Rózsihoz, az Orvosegészségügyi Szakszervezet titkárához Kedves Elvtárs Nő! Engedje meg, hogy levelem elején bemutatkozzam. Németh Lászlóné, sz. Fodor Margit, a Balog Eszter menye vagyok. Nagy örömmel és bizalommal tölt el minket varsányiakat, hogy van valaki, aki a vezetőink közé került közülünk, a nép gyermekei közül. így legalább van valaki, akihez bizalommal fordulhatunk. Ugyanis énmost nem csak a saját, hanem majdnem az egész kösségünk dolgozó parasztsága érdekében fordulok Sárfi Rózsi elvtársnőhöz, taná­csért, segítségért. Borzasztó nagy az elkeseredésünk. De úgy gondoljuk, ezt a bajt nem csinálhatta más, mint valami olyan egyén, akit Rákosi 2 UMKL -XIX - K -7 -a - „M" 212-2326/1953. 3 UMKL -XIX - K -7 -a - 264-3367/1953. 4 UMKL -XIX - K -7 -a - 7918/K-218/1., 2. 5 1/a-c: Új Magyar Központi Levéltár - XK-K- 7 - a -18. d.

Next

/
Thumbnails
Contents