Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

A bizottságok ténykedésével megkezdődött a parasztok kisemmizésé­nek, megalázásának egyik legarcátlanabb eljárása. Tevékenykedésük a legalizált fosztogatáson kívül a lehetetlenül magasra srófolt kötelezett­ségek kikényszerítése volt. E tekintetben korlátlan hatalommal rendel­keztek. A gabona begyűjtése mellett, a rendeletek és azokat kísérő törvények által megvalósítandó főbb célok voltak még; az állami földalap gyarapí­tása és a magántulajdon fogalmának lejáratása, kiiktatása. Ezt bizo­nyítja az is, hogy főleg a nagyobb gazdaságok róttak ki teljesíthetetlen kötelezettségeket. A gabona át nem adása spekulációnak minősült, amit súlyosabb esetben minimum egy év kényszermunkával és részleges vagy teljes vagyonelkobzással büntettek. Az utóbbit mellékbüntetés­ként mondták ki. Az ítéleteket gyakran megjelentették az újságokban is (az elítélt költségére...). A teljes vagyonelkobzás esetén is meghagytak az elítélt hozzátartozó­inak 5 hold földet, egyszerűbb szerszámokat, a létminimumhoz nélkü­lözhetetlen személyes holmikat, háztartási eszközöket, élelmet és némi készpénzt. Elkoboztak viszont nevetséges értékű, esetenként értéktelen dolgokat. Az egyik elkobzási jegyzőkönyvben ilyen dolgok is szerepelnek: egy meszeshordó, egy kerékpárlámpa, két cserépedény, egy fejkendő, két használt női ing. Az ilyen eljárás már inkább a családtagok pszichi­kai terrorizálása volt, mert a spekulációval vádolt gazdát a jegyzőköny­vek összeállításának idején előzetes letartóztatásba helyezték. Egyes vélemények szerint külföldi nyomásra, 1950-től már nem hoztak újabb „gabona-felvásárlási" rendeleteket. Véglegesen 1952-ben helyezték őket hatályon kívül. Túlkapásaik folytán ekkor már a rende­letek egyes végrehajtói is kezdtek terhessé válni a hatalom számára. A Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatainak elhidegülése idején ezeket a személyeket is informbürosokká nyilvánították és börtönbe zárták. A beszolgáltatás egyik hírhedt zentai alakja is börtönben fejezte be életét, állítólag öngyilkos lett. Róla nevezte el a nép ezt az időszakot „Szép MatiT idejének." A birtokviszonyok és a mezőgazdasági termelés terén 1953. május 27­én hajtotta végre a legnagyobb huszárvágást az új Jugoszlávia, amikor meghozták a népvagyont képező földalapról és a földek mezőgazdasági szervezeteknek kiosztásáról szóló törvényt. 18 Ennek a lényege a következő: mezőgazdasági földalap létesült a korábban elkobzott, elhagyott, fölvásárolt stb. földekből. A földművesek­18 Zakón o poljoprivrednom zemljisnom fondu opstenarodne imovine i dodeljivanju zemlja poljoprivrednim organizacijama (Sl. list FNRJ 22/1953.)

Next

/
Thumbnails
Contents