Erdmann Gyula: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája 1991. augusztus 29–31. - Rendi társadalom–polgári társadalom 5. (Gyula, 1994)

III. szekció: Paraszti terhek - Paraszti ellenállás és érdekképviseletek 1945 után

ben a földmívelők panaszbizottságokat jelöltek ki s ezeket Újvidékre vagy Belgrádba küldték. Panaszaiknak a hangzatos ígéretek ellenére sem volt úgyszólván semmi foganatjuk. Legtöbbször a küldöttségek a „marsallnál" reméltek eredményes panasztételt; egyszer sem történt azonban meg, hogy a diktátor fogadta volna őket. Sőt, legtöbbször a panaszbizottságok tagjai ellen újabb adminisztratív intézkedéseket tettek. Számos községben a földművelők erélyesen követelték, hogy ellenőrizzék: a helyi hatóságok képviselői és az agitátorok hogyan teljesítik beszolgáltatási kötelezettségeiket (közülük is soknak volt ugyanis földje). Voltak esetek, főleg a Szerémségben, hogy egyes falvak teljes lakossága felkerekedett, hogy Újvidékre vagy Belgrádba induljon. Ezeket azonban a legtöbb esetben a biztonsági erők még a falu határában feltartóztatták és visszatérésre kényszerítették. A Vajdaságban Verbászon és Dolovon szervezett tömegtüntetésekre került sor, a beszolgáltatások és általában a rendszer agrárpolitikája ellen. Helyenként a földművesek fegyverrel, főleg vadászpuskákkal szálltak szembe a gabonagyűjtő és vagyonlefoglaló bizottságokkal. Áldozatok is voltak mind a két oldalon. Ezenkívül voltak más jellegű tragikus események is. Nem ritkán előfordult az is, hogy egyes emberek, nem tudván elviselni a meghurcolásokat, a halálba menekültek; több esetben a házastársak közösen... Persze Jugoszlávia más területein is volt ellenállás. A mai történetírásunk még erről is mélyen hallgat. Az egyik memoáríró azonban megemlíti, hogy az észak-szerbiai Szmederevóról 1951 őszén hatalmas tömeg indult el és érkezett Belgrádba. Fogadták is őket s nem volt hiány ígéretekben. Ezután azonban titokban megkezdődött a megtorlás, amelynek 11 halálos áldozata volt. A boszanszka krajinai Cazini térségben is hasonló megmozdulás volt, ahol a királyság visszaállítását is követelték. A katonaság lépett közbe. A be szolgáltatásra vonatkozó rendeleteket 1952júniusában hatályon kívül helyezték, 1953 őszén külön rendelettel lehetővé tették az önkéntes kilépést a szövetkezetekből. A tagság óriási többsége ezt választotta. Ok visszakapták földjüket, de a szövetkezetbe vitt mezőgazdasági munkaeszközöket és az állatállományt csak ritka esetben. Ugyanakkor azonban külön törvénnyel a magántulajdonban tartható fóldmaximumot 10 hektárra csökkentették. Azok, akiknek vagyonát elkobozták, sohasem kapták azt vissza. A legújabb törvényhozás ezt lehetővé teszi, a gyakorlati megoldás azonban mind ez ideig várat magára. A Vajdaságban társadalmi tulajdonban az összes megmunkálható földnek mintegy 17%-a maradt. 1953 őszén a szövetkezetek, állami birtokok és a magántermelők kooperációján volt a hangsúly. A rendszer