Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

I. AZ 1848 ELŐTTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAKFORRÁSAIRÓL

HOZZÁSZÓLÁSOK N.Kiss István Az 1707-es Rákóczi-féle conscriptióban mindenkit összeírtak a fejedelemtől (az ő birtokaival kezdődött az összeírás) a legutolsó koldusig. Ebben az összeírásban az egyik rovat a következőképpen hangzik: azok készpénz jövedelme, akiknek nincsen igásökrük. Ennél jobban a kereskedőt, a pénzügyletekkel foglalkozót nem lehetett meghatározni abban a társadalomban. Pl. Rimaszombat oppidum lakosságának 10 %-a tartozott ebbe a kategóriába és az összes jövedelem 30 H-a volt a kezükben. Viszont Rimaszombat környékén - Kishont vármegye falvaiban - egyetlen név sem került ebbe a rubrikába. Megjegyzi még, hogy Bártfa és Eperjes városi tanácsa több tagjának neve mellett a következő szerepel: inquilinus nobilis. Mit jelenthet ez pontosan? Benda Gyula Nagyon fontosnak tartja Bácskai Vera bevezetőjét, mert lényeges gondolatokat fogalmazott meg. Felhívja a konferencia részvevőinek figyelmét, hogy a források fölhasználásánál, elemzésénél, el kellene már szakadni a feudális, statisztikai szemlélettől, amely a mai napig él és torzít. A társadalomtörténeti fogalmak alkotásánál vigyázni kell arra, hogy ne azonosítsuk azokat az esetleg ugyanolyan néven szereplő összeírási vagy statisztikai fogalmakkal. Ilyen fogalom pl. a zsellér, amelynek többféle értelmezése van. Egyrészt közhasználati, másrészt jogi - összeírási, harmadszor: történészként is lehet ilyen fogalmat alkotni. A három értelmezés nem esik egybe. Ha pontosan nem is lehetséges ezeket meghatározni, legalább a különbségekre fel kell hívni a figyelmet. Ez sok más történelmi fogalmunkra is érvényes. Felhívja a figyelmet arra is, hogy el kellene szakadni attól a szemlélettől, amely csak egy aspektusban mutatja be egy-egy korszak emberét. Hiszen lehetséges, hogy valaki az összeírás alapján zsellér, ekként adózik és emellett gazdag kereskedő, a város előkelője. A hagyatéki leltárakkal kapcsolatban (hogy mennyire reprezentatívak ezek, a társadalom mekkora részét tudják megragadni) a következő példát hozta fel: Keszthely mezőváros 1790-1848 közötti hagyatéki leltárai alapján a társadalom, alsó és felső rétegei túlreprezentáltak, a középső hagyományos, törzsökös mezővárosi réteg viszont alulreprezentált. (A mintegy 25 %-nyi kézműves réteg 40 %-át, a 30 %-nyi szegénység 35 H-át, a hagyományos, mezőgazdaságból élő réteg, amely a népesség 40 %-át tette ki, 16 H-át adta a leltáraknak.) A hagyatéki leltárak és kapcsolódó irataik óriási gazdagsággal mutatják be a hiteléletet. De itt is különbséget kell tenni a valóságos élet és a papíron leírottak között. A források adatai nem tükröznek minden esetben valóságos pénzmozgást. Végül hangsúlyozta, hogy nagy szükség lenne egy pénztörténeti kutatásokat összegző munkára. Dóka Klára Gajáry István referátumával kapcsolatban megjegyzi, hogy számára nem derült ki pontosan az előadó által vizsgált korszak. Úgy tűnt, hogy a XIX. sz. eleje. A hagyatéki leltárak kérdéséhez hozzáfűzi, hogy ezek különböző csoportosítása - rendezése nemcsak a budai és pesti levéltárak-