Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

V. A DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK FŐBB FORRÁSAIRÓL

A folyamatban levő munkálatok, illetve a várható eredmények a történeti demográfia számajöhető bázisadatainak szempontjából kizárólag periférikus jellegűnek tekinthetők. Bár a magyar népességfejlődést több helyen is elemezni kívánják, a legfontosabb források összegyűjtésével, feltárásával és publikálásával gyakorlatilag egyetlen hazai intézmény sem foglalkozik s egyelőre úgy tűnik, hogy a külföldi kutatóhelyek és intézmények érdeklődését sem sikerült felkeltenünk olyan mértékben, hogy azt helyettünk elvégezték. A felsorolt demográfiai források helyi-levéltárakban illetve könyvtárakban maradt anyagának összegyűjtése és szakszerű módon, forráskiadvány formájában való közrebocsátása tehát olyan feladat, ahol a helyi kutatások a létrejött űr betöltésével igen fontos szerepet játszhatnának. Sőt, szinte azt mondhatnám, hogy jelenleg ezt látom az egyedüli továbblépési lehetőségnek - nem lehet ugyanis pl. az 1770-es évekből a lélekösszeírások vagy az 1804-1048 között készült nem nemesek összeírásának komoly, az évtizedekkel korábban megjelent első ismertető írásokénál megalapozottabb értékelését és kritikáját elvégezni (s az országos összesítések számait szolid népességtörténeti bázisadatokká változtatni) addig, amíg elegendő forrásközlés és részelemzés napvilágot nem látott. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az utókor szempontjából jobb egy szakszerű és alapos forrásközlés, mint egy elhamarkodott, bizonytalan adatokra támaszkodó feldolgozás - talán elég, ha Thirring Gusztáv példájára hivatkozom, aki máig a legtöbbet tette a magyar népességtörténet forrásainak feltárása érdekében és meg tudta tartóztatni magát attól, hogy időnek előtte összefoglaló népességtörténeti monográfia írásába fogjon. Igaz, munkásságáról a magyar történetírás máig nem is igen vett tudomást.)

26 2.2. A történeti demográfiai forrásokban használt fogalmak esetében két feladattal kerülünk szembe: először meg kell találnunk az összeírási-kitöltési utasításokat, melyek megőrzésére elődeink az eredmények elraktározásánál is kevesebb gondot fordítottak, másodszor fel kell derítenünk azt, hogy az összeírok ténylegesen milyen fogalmakkal operáltak. Az utóbbi a kulcskérdés, ugyanis az összeírok egyrészt nem mindig követték az utasításokat, másrészt számos esetben nem maradt fenn összeírási utasí-