Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

jobbágyárvák földesurak általi "kifosztása". Született ezekben az években Szabad György tollából egy kiváló uradalomtörténeti munka is, melyben a szerző rámutatott, hogy: "a jobbágyok hiteligényei szempontjából a reformkorban az uradalom (mármint a tatai-gesztesi uradalom- K.Z.) területén, de feltehetőleg általában is a legfontosabbak az ún. árvapénztárak voltak".

4 Ezen 1957-ben kiadott mű után a történeti feldolgozások elkerülték ezt a témakört, csupán néhány nagyobb monográfiában említik nagyon röviden az árvapénztárak meglétét, néha a funkciójára is utalva (pl. Kállay István a nagybirtokkormányzat taglalása közben, vagy ugyanő az úriszéki iratok vizsgálata kapcsán: Tárkány Szűcs Ernő pedig a magyar jogi népszokások elemzésénél került szembe az árvapénztárak problémájával.)^ Meg kell állapítani, hogy az árvapénztárak tényleges történeti szerepét bemutató munka eddig még nem született a magyar történetírásban. Néhány szó arról, hogyan alakultak ki ezek az árvapénztárak. Az első árvakönyv 1631-ből, a szalónaki uradalomból ismert, ami természetesen nem jelenti azt, hogy korábban nem létezett ez az intézmény.^ A jobbágyárvák gyámságával írott jogforrásaink Mária-Terézia Urbáriumáig nem foglalkoznak. Az Urbárium viszont határozottan kimondta, hogy mint a bíráskodási jog, a gyámság ill. az árvák védelme is a földesurakat illeti. Mindez természetesen a feudális társadalmat oly erősen átható reciprocitásból fakadt. Ez a megoldás mindenféleképpen praktikus volt (írásbeliség, szakértelem, könyvelés, stb.). A 18. század végén s 19. század elején kezdett elterjedni -nem utolsósorban- városi gyakorlat mintájára, hogy a meghalt s maga után árvákat hagyó jobbágy egész vagyonát elárverezték, az így összejött vagyont betették az árvapénztárba, majd kamatra kihelyezték, s a befolyt kamatjövedelemből fedezték az árvatartás költségeit. Az eljárás célja feltehetőleg az értékmegőrzés volt, mégpedig a személyi tulajdonhoz tapadó érték megőrzéséről, biztosításáról volt itt szó. Természetesen, amikor az árvák nagykorúak lettek, vagyonukat visszakapták. Az egész eljárás lényegében bürokráciamentes, gyors lefolyású volt. Elvileg a földesúr számára visszaélésekre is lehetőséget adott; Degré Alajos, T.Mérey Klára tanulmányaiból tudunk is ilyen eseteket idézni, pl.^ a kaposvári Eszterházy, vagy a marcali Széchenyi-uradalmakból. Az esetleges visszaélések után a me-