Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL

Az összeírásokra ezért jellemző a számszerűség fokozatos előtérbe kerülése és mind tökéletesebbé válása. A jövedelmek illetve az érték mind pontosabb megállapítása céljából a conscriptiok egyre kiforrottabb formában, meghatározott tematikus csoportosításban készültek, minden nagyobb és kisebb tételt analitikusan és Összesítve is kimutattak s így jól áttekinthetővé vált a szóbanforgó birtokegyüttes jövedelmeinek a szerkezete. A korabeli hivatalnokok is érzékelték az ilyen részletes és számszerű felmérések összeírásoktól eltérő jellegét, ezért nem is conscriptio, hanem aestimatio -vagyis becslés- illetve inventarium -azaz leltár- néven nevezték ezeket az iratokat. Az összeírások -nevezzük így a becslés és leltár jellegű forrásokat is- a birtok allodiális tartozékait is részletesen számbavették; mind agazdasági, mind a földesurak kényelmét szolgáló épületeket és egyéb, beruházási költségeket igénylő létesítményeket, mint pl. a parkot, kerteket, szőlőket, vadasparkokat. A birtok, vagy uradalom tartozékait birtokegységenként vették sorra, kezdve a caput bonorum-mal, vagyis a jószág fejével, központjával: először a földesúr rezidenciáját, a várkastélyt, várat, kúriát és a körülötte emelt istállókat, magtárakat, pincéket, gazdatiszti- és cselédházakat, majd a majorság épületeit és igen sokszor az igás-, heverő- és haszonállatokat írták össze szám, állapot és érték szerint. A leltárak-ra különösen jellemző volt az ingóságok számbavétele és értékének tételenként történő megállapítása. A falvakban, pusztákon először is azt tisztázták, milyen birtokráta illeti meg a földesurat, vagy ha ez nem tisztázott, az összes telkek számát adták meg. Minden egyes jobbágy- és zsellérháztartást név szerint meg szoktak nevezni -mint említettük, igen sokszor megadva a felnőtt családtagok, idegen munkaerő számát, az állatállományt is- így az urbáriumokban (és a tartalmilag igen hasonló összeírásokban) kitűnően áttekinthető nem csupán a szóbanforgó helységek földesurának joghatósága alatt élő népesség, hanem telki és szorgalmi földjeinek nagysága is. A török kiűzése és a kuruc - labanc harcok befejeződése után az udvar és a rendek figyelme is az ország benépesítése és a korabeli merkantilista - kameralista gazdaság-filozófiai szemlélet által fő értékteremtő vagyonnak tekintett föld termő kapacitásának gyarapítása felé fordult. A föld adóalap nagyságának mégis-