Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)

I. AZ 1848 ELŐTTI VÁROSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAKFORRÁSAIRÓL

amíg a világi társadalom vagyonállagában különböző hatótényező, eredményeként a koncentráció és a dekoncentráció párhuzamosan ér vényesült, az egyházak anyagi jóléte egyenesvonalúan emelkedett. Ez utóbbi már csak azért is meg tudta őrizni az egységét, sőt a prosperitását is, mert nem nehezedett rá a vagyonbontó örökletesség tehertétele. A hiteleket, a tehetős és szegényebb polgár egyaránt igénybe vette. A jobbmódúak elsősorban föld, különösen az érmelléki szőlővásárlásokba fektették, házszerzésre fordították, a szegényebbek -polgárok és civisjogon kívülállók- megélhetésükre, kis iparos műhelyük fenntartására használták fel. Egyénenként általában nem voltak ezek nagy összegek. A XIX. század elején 150-200 Rft körül mozogtak."''

5 Egészében véve azonban már számottevőnek bizonyultak. A reformkorban a debreceni egyházi és városi pénztárak hozzávetőlegesen félmillió Rft-ot kölcsönöztek a város lakosainak. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ennek az összegnek csak elenyésző részét fordították a termelés fejlesztésére. A kölcsöntőke ügyleteket a debreceni cívisek jövedelmező üzletágként tartották számon. Az 1657. évi törvényes rendelkezéseknek megfelelően 6 %-os haszonkulccsal dolgoztak*^ s ez azt jelentette, hogy kamatos kamat rendszere nélkül is a kihelyezett tőke, kerekítve, 16 esztendő során megkétszereződött. Tehát az optimális mezőgazdasági termelésből származó haszonkulcsnak felelt meg. Bizonytalasági velejárói természetesen ennek a pénzüzletnek is voltak, ezek azonban aligha lehettek nagyobbak, mint amilyenekkel a gazdasági élet más területein, elsősorban az agrártermelésben számolhattak. A kamatot esztendőnként kellett leróni. A feudális kor kölcsönügylete nem ismerte a kamatos-kamat fogalmát. A hitelező a kamatokból befolyt pénznemeket maga tőkésítette, amivel új adósokat szerzett magának, de az csak a legritkább esetben fordult elő, hogy a kamatot hozzácsapta volna az adósnál levő tőkéhez. Az adóslevelek ezért szinte sztereotip jelleggel mindig azt írták elő, hogy az adós a capitális interessét (tőke kamatát) esztendőnként és mindenkor idejekorán, minden serkentés nélkül fizesse be. A kamatfizetés elmulasztása a tőke visszavonását eredményezhette . A hitelezők kihelyezett tőkéjének legfőbb biztosítéka az lett,