Erdmann Gyula: Kutatás–módszertan konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26–28. - Rendi társadalom–polgári társadalom 2. (Gyula, 1989)
III. AZ 1848 ELŐTTI FALUSI TÁRSADALOM KUTATÁSÁNAK FORRÁSAIRÓL
poharaznak, majd terített asztalhoz ülnek. Azután egész nap egyidejűleg vagy felváltva csak esznek, isznak és társalognak. Alkonyatra már elhervadt a vendéglátók ama reménye, hogy még aznap távoznak a vendégek. Ágyalni kell nekik, de ezúttal dunyha és suba kérésre kell a gyerekeket a faluban szétfuttatni. Másnap ismét ennivalóért járják be a falut. A háziakat meg egyre jobban gyötri az aggodalom: mikor és honnét tudják a sok kölcsönt visszaadni. És így megy ez harmadik nap is. Ám amikor a vendégek negyedik nap szedelőzködni kezdenek, az egész család hirtelen felélénkül. Marasztalják a látogatókat, majd mikor kiderül, hogy távozási szándékuk komoly, könyörgőre fogják a dolgot: ne menjenek még, olyan jó együtt, és ki tudja, mikor lesz ismét alkalom a találkozásra. Még szekérre szállás közben is csimpaszkodnak a vendégekbe, hogy legalább a búcsúzkodás nyúljék minél hosszabbra. Végül elindul a szekér. A háziak az utcára mennek és mindaddig szomorúságot játszva integetnek a távozók után, amíg az elkanyarodó úton el nem tűnik szemük elől a fogat. Ám akkor hangos megkönnyebbüléssel, de az átélt izgalmak miatt magukba roskadva nyugtázzák, hogy hála Istennek, végetért a vendéglátás. A megkönnyebbülést azonban tompítja a szorongás: mi lesz, ha nemsokára ugyanilyen csapás éri őket. Azt hiszem, hogy szépíró sem tudná valósághűbben ábrázolni a jobbágyokkal együtt és egyszinten élő kisnemesség "fenn az ernyő, nincsen kas" világát. Azt a képmutatást, ami hasonló alkalmakkor jelentkezett. Vagy azt a szűkösséget, amelyben egy ilyen kisnemes házanépe élt, és amely azzal járt együtt, hogy puszta vendéglátás esetén jobbágyszomszédai segítségére szoruljon. Csupán különleges példa ez az emlékiratokból meríthető információk értékére? Lehet. Az viszont, hogy minden emlékiratban talál egyik vagy másik falukutató a maga témájához tényszerű vagy színesítő mazsolákat, kétségtelen. Mondanivalóm végeztével a tisztelt megjelentek körül többen bizonyára abban összegezik benyomásaikat, hogy "anyám, én nem ilyen lovat akartam", illetőleg vártam. Magam is restellem, hogy a címben foglalt vállalkozásnak nem tudtam, nem tudhattam maradéktalanul eleget tenni. Mert többévtizedes tapasztalat mondatja velem, hogy a falukutató önmaga ellen vét, ha a forrásokat főbbekre és jelentéktelenebbekre osztja. Hiszen van forrás, amely