Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1915
38 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1915 Tíz hónapon keresztül sárban, hóban, tűzben, vérben, hol lóháton, még többet gyalogosan törtetett a dicsőség útján előre a 13-as jászkun huszárok regimentje. Ez a maroknyi csapat, akikben az ősrégi virtus lüktet, mindig ott állott s ott rohant előre, ahol a veszedelem legnagyobb volt. Tépték oroszlánkarommal maguknak a dicsőséget, s ezt annyira kötelességüknek tekintették, hogy utána csöndesen, szerényen vonultak félre. Sok vitéz jászkun pihent el örökre az északi harctér zöldülő hantjai alatt, sok vitéz bajtárs, számos hős barát halálát siratjuk, de valamennyi között a legjobbat, a legszerényebbet most temették, most siratjuk: a Náci kapitányt. Ez a név a jászkun regimentben a háború folyamán valóságos zászlóvá magasztosodott, amíg az ezred él, Náci kapitány neve ott a bátorság, az elszántság, a halálmegvetés fogalma marad. Hős volt, Zrínyi Miklós lantjára méltó; küzdött a glogoo-i, majd az ociekai erdőkben, Jasionkánál, a San partján, Boleslawnál, Surowanál, Limanovánál – Náci kapitány rohant legelöl, maga a század előtt szárnyaló dicsőség. Ő mutatott példát embereinek, hogyan kell halált megvetve, emberfölötti erőt meríteni a hazaszeretetből. És ott, az idegemésztő küzdelemben is éppen olyan nyugodt tudott maradni, mint békés idők gyakorlatozása közben, amikor a lovával hanyatt vágódó huszárnak megmutatta, miért vágódott vele hanyatt a ló. Megmutatta úgy, hogy fölült a paripára s maga vágódott véle hanyatt. Nyugalma átragadt legénységére. „Pilka kapitány úr kis oskolát tart!” – mondogatták a huszárok, s dolgoztak, mint az oskolában. Visszavert roham után, amikor kimelegedve érkezett a tartalékhoz, őrmestere fogadta: »Hál’ Isten, hogy kapitány urunknak baja nem történt!« A kapitány erre így felelt: »Hála a fenét, még náthát kapok emiatt az istentelen fergeteg miatt, úgy kiizzadtam!« – S eközben emberei érezték valamennyien, hogy mindegyiküket keblére szerette volna szorítani örömében: mind itt vagytok, fiaim, hál’ Istennek!... A legutolsó előléptetések alkalmával őrnagy lett a kapitány, s akkor egyszer, életében először, meg is ijedt, hogy már most el kell hagynia a fiait, a századot. Jó sorsa megadta néki, hogy vélük maradhatott, s vihette őket, rohanva, maga mindig legelöl, a dicsőséges vég felé... Május 11-én, amikor a jászkun huszárokat ismét – mint a háború folyamán oly sokszor – egy legveszedelmesebb pontra állították: ő volt, aki századával rontott a doni kozákokra, előre, mindig előre, a csillagokig... Sírján hamar zsendül a fű, könnyeikkel öntözték azt azok a marcona katonák, jászkun huszárok.” Ny. b.! 24 jún. 11. Az öreg népfölkelők sorozásánál Boér, Cholnoky, Hornyánszky, Menyhárth, Réz M. stb. kollégáim, s az 50 éven aluli orvostanárok eo ipso bekerültek a katonasághoz. Rigler orvoskari dékán ma megy harmadmagával a minisztériumban holnap tartandó miniszteri értekezletre, hogy megállapodjanak, miféle föltételekhez kössék a némely szakból elmaradt ún. „hadi doktorok” doktori oklevelének kiadását. – Farkas Lajos nálam járt, hogy megköszönje tegnapi beszédemet. jún. 12. Az EMKE választmánya megemberelte magát, s elhatározta, hogy, ha a bp.-i fiók Az Est nek a Vöröskereszttel való leszámolása ügyében csalás, sikkasztás stb. cí mén emelt vádja ellen nem indít, önmaga indít sajtópert.25 – Felszeghy Dezső háborús 24 Náci kapitány. Budapesti Hirlap, 35. évf. 1915. jún. 9. 159. sz. 13. p. 25 Az Est 1915. ápr. 25-i számában Fényes László terjedelmes cikket közölt arról, hogy az EMKE 1914 augusztusában alakult budapesti választmánya, Andreics János nyugalmazott miniszteri tanácsos elnökkel az élen a Vöröskereszt tekintélyét kihasználva csalást követett el. A Vöröskereszttel együttműködve – gyakorlatilag a Vöröskereszt égisze alatt – úgynevezett számolócédulákat nyomtatott. Ezeket a két fillérért árult számolócédulákat kávéházak, üzletek vásárolták meg s használták fel. Fényes állítása
