Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
354 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 járt el, csak polit. tekintetben volt összeköttetésben a főkormánybiztossággal. Tisztázta azt a hivalkodást is, hogy Kolozsvárt „elfoglalták”, amennyiben nyíltan kijelentette, hogy ott a román kir. csapatok bevonulásakor (dec. 24.) nem volt semmi katonaság, a katonai irodákban a hadügyminiszter parancsára ott maradt 150–180 ember kivételével. – A városban az ad hoc népszámlálás a remélt 100 000 lakos helyett csak 64 000-et talált, a pénzlebélyegzés pedig a határidőig a remélt egymilliárd korona helyett csak 124 milliót. júl. 22. Egy debreceni újság szerint a most itten nyaraló debreceni rektor, Kiss Géza, a mi királygyűrűsünk, lenne a szebeni kormány magyarügyi tárcafőnöke. S mégsem boldog a magyar?! Egy ismerősöm előtt román paraszt keresztfia úgy okoskodott, hogy ha beáll katonának, 10 hold földet kap ugyan és 10 000 koronát, de ezt majd vissza kell fizetni, s főbe is lőhetik, hát inkább – nem áll be. Itt rekedt oroszunk, Józsi pedig azt újságolta, hogy Nyikolajevics nagyherceg oroszokkal, japánokkal, kínaiakkal már Pesten van, rendet csinál errefelé is... Józsi órája öt esztendővel késik! júl. 23. A haditörvényszék Szebenben Apáthy Pistát tegnapelőtt (a csigapostán csak ma tudtuk meg) ötévi elzárásra ítélte, és szuronyos katonákkal egyelőre az Evang. Krankenhausban őrizteti. Apáthy a háromórás vádbeszédre szép és nemes beszéddel válaszolt, s ügyét az Úristenhez és a pártatlan történetíráshoz fellebbezte meg. Azt tesz szük mindnyájan, akik Erdélyben, ebben az egyetlenegy börtönben ülünk, hol még eljegyzési, vagy lakodalmi családi ünnepre is bélyeges folyamodásban kell engedelmet kérni. És ahol annyiból áll a szabadság, hogy ha tetszik, mindenféle okmányok előmutatásával e hó 26-ig kérhetjük kiköltözésünket azzal a feltétellel, hogy többé sohasem jövünk vissza... A mai (júl. 21-i) hadijelentés szerint a Tiszánál több helyen „kegyetlen harcok” folynak; de itt úgy hiszik, hogy a magyarok elől már csakugyan Nagyváradra szorultak. Erdélyt csak 40 milliárd államadóssággal kapnák meg, ezt sokallják, a határkiigazítást pedig keveslik. Mostani 7 milliárd adósságukat valóban nem volna kívánatos meghétszerezniük. Ma különben 400 sebesültet hoztak ide, s az éjjelre is jeleztek egy sebesültszállító vonatot. Egy Tiszántúlról jött fiatalember szerint most tíz napja Máramarosszigeten, hol (mint Aradon és Szatmárt) új gyalogezredet szerveztek, a bakák nem akartak fölesküdni; lovasokat küldtek ellenük, mit a lakosság félreértve, lázongani, lövöldözni kezdett, úgyhogy a csetepaténak 200 sebesültje volt. Ezért kellett hát a mi lakónknak, Szerb alezredesnek, 40 csendőrrel odamennie. Ma éjjel megint többször keresték őt. A kaszárnyák itten már jóformán üresek, de a katonai elszállítások mindig csak veszekedéssel s pár puskadurranással esnek meg. A vasúti teherforgalmat egyelőre megszüntették, mert a teherkocsikat a sok fene zsákmánnyal mind átvitték a „régi királyságba”, ahogy Romániát Nagy-Románia polgárai nevezgetik. Erről egy tanulságos adatot hallottam. Pár napja a vasúti kocsiban egy magyar és szász élénken beszélgetnek – románul. Betoppan egy tisztecske és kiparancsolja őket, mert neki kell a hely. Csend. „Nem ért románul?” – mérgeskedik a tiszt. „Nem.” – feleli a magyar. „Hogyan nem tudhat valaki románul – Nagy-Romániában?” „Hát csak úgy, hogy ez tudtommal nem Nagy-Románia még, hanem Magyarország; félév alatt pedig nem lehet megtanulni románul.” Ekkor a szászt kezdi szutyongatni, hogy őneki, mint szásznak, tudnia kell románul. „Én – feleli a szász szintén magyarul – olyan nyelven beszélek, amilyenen akarok, Magyarországban vagyok, hát magyarul beszélek.” „De innen távozzék!” – szólt a tiszt, s vállát megrázza. A szász ráüt a kezére, s a
