Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
345 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 júl. 1. Teljes fél esztendeje ma, hogy el vagyunk rekesztve a Nyugattól, s onnan semmiféle hírt és levelet nem kapunk – a kultúra nagyobb dicsőségére. De hát ma vettük először észre az Economulban kidugott zászlót ezzel a felirattal: Crişiana ori moarte. – A Körös-vidék vagy a halál! Most valamelyik este előadás közben egy kóristáné alsószoknyájáról leszakadt valami kis nemzetiszínű szalag. A joviális térparancsnok ezredes ráriasztott Janovics igazgatóra (ki az alsószoknyákat valóban nem vizsgálhatja felül), hogy a színházat a folyamatos provokációk ismétlése esetén becsukatja. – Most azonban fizessen 1000 leit – s mehet. Megtörtént, s ennél egyéb scrisoare talán nincs is róla. Ma reggel 7–11 óra közt Esterházy Laci volt h. polgármesternél és Segesváry Viktor tanácsosnál volt házkutatás. A tisztek, hír szerint, már második hónapja nem kapják fizetésüket. A gyorsaság egyik jele, hogy a budapesti június 24-i ellenforradalmi kísérletről ma kaptuk az első híreket, amiktől azonban nem lettünk okosabbak. Szerb Miron alezredes hazajött körútjából, s dicséri a gazdag termést, különösen szénafüvekben. júl. 2. Br. Wesselényi Ferenc ma reggel 7-kor főbe lőtte magát. Szívbaj vitte rá, de talán az is, hogy Budapesten a kommunisták kezébe kerültek százezrei, s hogy feleségétől (Balogh László és Sántha Ilona leányától, Bölöny Józsi neveltjétől, Ducitól), válni nem akart. Tanítványom s a koalíció idejében Kolozsvár függetl. képviselője, Rákóczi-arcú szép ember volt. Ny. b.! Este szabadon eresztették Csiky Mónit 14-ed magával; vallomásukat írásban vették be, őket magukat elfogatásuk (jún. 26.) óta ki sem hallgatták; Papp pénzügyigazgatót még benn tartották. Ma 48 vagonnal vittek hazafelé katonákat „aratni”, s hír szerint a szövetségesek parancsára meg kellett kezdeniük a leszerelést. A legények fegyver nélkül utaztak el. Talán összefügg a dolog egy négytagú angol bizottság ittlétével, ez a bizottság meghallgatja a panaszokat. – Kiss Géza a múltkor meglátogatván Schneller rektorunkat lakásán, szándékának előadásával úgy felbosszantotta öregünket, hogy ez fölcsapta kalapját s otthagyta vendégét. – A gyógyszerésztanfolyam román hallgatói most a magyar szakkönyvek lefordításának és kiadásának gondolatával foglalkoznak. júl. 3. Tegnap és ma, az egyetemi szolga szerint, „az új tanár” átvette szemináriumomat. Haţieganu azzal a hírrel örvendezteti meg a kolozsváriakat, hogy 15-én 3000 emberrel idejön a szebeni Kormányzótanács, Haţieganuné azonban sírva pakol. Egy bennfentes is azt mondta egy utazni akaró barátomnak, hogy most ne vigye családját, mert Erdélyt nem kapván meg, családja az egyre járó katonavonatokon tömérdek kellemetlenségnek lehet kitéve. Tegnap a színházban egy üveg csörömpölése tűzilármát támasztott, mert azt hitték, hogy a lihegő vasúti alkalmazott az üveget a tűzjelző csaphoz férhetés miatt törte be. Ennyit a mai lapok is megírtak; de kicenzúrázták belőlük azt, hogy a vasutast egy katona nemzetiszínű kokárdája miatt üldözte, s ekkor tört be az üvegtábla. júl. 4. Szegeden jún. 28-[án] Király Aladár elnöklete alatt a Székely Nemz. Tanács újraalakult a polg. kormány támogatására, s a bolsevizmus letörésére. Beregszászról 40 elfogott notabilitást vittek át Kolozsvár felől Szeben felé, s mivel köztük volt a t[ör]v[ény]széki elnök több bírával, attól tartok, hogy köztük volt Nuszbek Sándor unoka-