Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1919
319 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 máj. 9. Karunk a jövő évre, immár harmadszor, engem választott meg dékánjának (14 szóból 12-vel). Szádeczky következett volna, de ő mellőzését kérte ezúttal, mert mint túsz, Mihály vajda életének s több, a román kérdést illető cikke és füzete miatt őt esetleg bizalmatlanul fogadnák, mi csak ártana a karnak. A kar egyúttal átírt más karoknak, Schneller indítványára, hogy a rektorválasztásban ezúttal cseréljük fel a karok sorrendjét, a jövő évi rektort ne matem. karból válasszuk (hol Fabinyi és Riesz személye közt úgyis megoszlanak, s Fabinyit pl. a jogi kar nem is akarja), hanem a jogiból (melynek jelöltje Kolosváry Bálint), mert az átmeneti időben erős jogi képviselet és vezetés kell. A matem. kar a már Nagykárolyig elcipelt Apáthyt választotta meg dékánnak, ami nem vall politikai tapintatra. Megerősítésre különben nem számítunk. A pályaművek iránt ilyen silány érdeklődés még sohasem mutatkozott; a kitűzött 16 tételre csak ketten pályáztak, ezek is csupán szorgalmi díjat nyertek. – Pedig az én 2. tételemre is dolgoztak, de ezek a külföldi egyetemekről nem tudtak bejutni. – Wilt, a Várót felváltó új tanfelügyelő, egy megbízottja által háromnapi gondolkodási időt adott a helybeli tanítóknak, hogy letegyék az esküt, különben a gyorsan megtartandó vizsgálatok után azonnal mehetnek. Szegények, nem teszik le. Példájukra utaltam, mikor Karl Lajos ma azt mondta, mi változástól félek, mikor csak az történhetik, hogy innen, vagy onnan vesszük-e föl fizetésünket. Ma 11 volt tisztünket internálták; ez az, amitől katonahallgatóink már régóta tartanak. – A most egy hete itt járt angol küldöttség kereste, de nem találta a Kárpátok őrét, mert jövetelük hírére még a fölötte álló székely színt is eltávolították. Az egyik úr azonban, a lefűrészelt cölöpöket látva, megjegyezte, hogy nem kultúrnép az, amelyik szobrokat dönt le. máj. 10. Nem 11 tisztet tartóztattak le, hanem „csak” 5-öt,66 a de néhányan még soron vannak. Állítólag Kratochvil ezredes lefoglalt iratai közt találták meg neveiket. A brassói fellegvárban azonban szerintük is mintegy 1000 magyar van fogságban, köztük Berde Gábor őrnagy, teljesen lerongyosodva, a közkatonákkal egy sorban. A mai román ünnepen a katonaság magatartását egy volt őrnagy irigységre méltóan szabatosnak mondotta. máj. 11. Karunk ma de. 11-kor, a szebeni román kormány átirata kapcsán egyhangúlag kijelentette, hogy a holnap de. fél tizenegy órára követelt esküt nem teszi le; s ezt név szerinti szavazással is ismételte. A tiltakozás rövid, de szabatos volt. Moldován, román voltára hivatkozva, kijelentette, hogy az esküt úgy teszi le, ha Erdélyt valóban Romániához csatolják, de most nem erről van szó; Karl eleinte nem akart határozni, de végre is nemmel szavazott. Egyébiránt az átirat szerint az is, aki az esküt leteszi, kötelezi magát, hogy két év alatt a román nyelvet a tanítás céljaira írásban és beszédben megtanulja. A többi Galgenfristet kap a pótszemeszter végig, sőt fizetést is; de ennek elfogadása iránt szintén aggodalmak támadtak. Szóval, „látjátok feleim szemtekkel, mik vagymuk!” – A rektorválasztás is ma de. volt. Maga a matem. kar indítványozván, hogy a karok rendjét ez évre megcseréljék, nem a matem., hanem a jogi karból választottak rektort, s így lett meg Kolosváry Bálint, volt hallgatóm, egyhangúlag. Az egyetem holnapi átvételére a szebeni kormány Ghibu kultuszállamtitkárt küldte ki. – Kratochvil ezredes Brassóban még a rendelkezésére adott autón is járhat, tisztességesen bánnak vele, s ő lépéseket 66a Később szabadon bocsátották – naponként 3-szori (!) jelentkezés kötelezettségével.