Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1919

315 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1919 ló magyar hadakat, ami a románoknak nem nagyon tetszik. A bukaresti diákok külön­ben is általános mozgósítást sürgetnek Magyarország ellen. Szegedet a szövetségesek Budapesttől teljesen elzárt, semleges területté alakították, éspedig teljesen magyarsága dacára – magyar közigazgatással. Mi itt tovább haladunk a magyartalanságok felé. A törvényszéken ma volt az első román főtárgyalás; igaz, hogy Nistor elnök rokonszen­vesen nyilatkozott a „volt” magyar igazságszolgáltatásról. Haţieganu szebeni igazság­ügy-minisztert ismerősei itt most is csak bíró úrnak szólítják; este különben családjá­val a színházban volt, hol Turai Emma először mutatkozott be, mint Mignon. A VI. hadosztály – egyes tisztek kivételével – teljesen elvonult innen tegnap és ma Nagyvárad felé. Mágnásaink újra elkezdték házi mulatságaikat. „Táncoljatok, lányok, táncoljatok: úgyis már régen nem táncoltatok!” Talán annak a hírnek örvendenek, hogy Kun Bélá­ékat megint felakasztották?! ápr. 24. Ma négy hónapja, hogy el vagyunk zárva teljesen a világtól; Nagyvárad felé egy vasúti karambol következtében a tegnap megpróbált összeköttetés megint megakadt. ápr. 25. Gyönyörűen virágzó gyümölcsfáinkat négynapos, rideg idő után ma reggelre hó borította és ismét fűtenünk kell: ölenként elegánsan 420 koronás fával. A zord időben egész nap otthon maradva, ezernyi leveleimet rendezgettem. ápr. 26. Szinérváraljáról hallom, hogy ott a bolsevikiak egy hajdút tettek meg szolgabí­rónak, s már 15 évi fegyházbüntetés terhe alatt éppen be akarták szedni az ékszereket, mikor a románok bejöttek, a hajdút elkergették és – másra bízták a harangöntést. A vá­radi Katzok, Oroszlánok és egyéb pernahajderek elmenekültek előlük. Debrecen nya­kára is ilyen akasztófavirágok vitték a románokat, kiket a kálvinista Rómában állítólag nagy örömmel fogadtak. Szebenben nagyban ünneplik a „győzedelmet”. Nagykároly­ban Kratochvil ezredes, a székely hadosztály parancsnoka, küldöttség útján jelentette készségét a románok előtt, hogy kész velük együtt küzdeni a bolsevisták ellen. A mai viszonyokat jellemzi, hogy mától kezdve legényünk: Téglás Emil,63 a aki most végezte el a praeparandia 3. évét (parancsra szokottnál hamarabb végződött a félév), s egy segédjegyző fia, házimunkával keresi kenyerét. (Fél évig volt itt – s elég haszontalan fráternek bizonyult.) ápr. 27. Csak most olvasunk részleteket Nagyvárad izgalmas nagypéntekéről és Debre­cen húsvétjéről. Amott, úgy látom, Dutkay Béla öcsémnek is része van a rend helyre­állításában. Emitt Bernolák egyet. tanár is azok közt van, kiket kedden az elszökött bolsevisták magukkal vittek. Kuszkó István két óra hosszat beszélt az Ereklyemúzeum sorsáról. Jan. 31-én Holban tábornok gr. Csáky jelenlétében kijelentette neki, hogy azt nem kell féltenie, ők „nem erdélyi románok”, megvédik; Lovászy volt kultuszminiszter pedig megígérte még decemberben, hogy a kolozsvári, aradi és gr. Kreith-féle 1848-as múzeumokat az ellenséges előnyomulás elől Debrecenbe viteti, s ott rendezteti, persze azóta Kolozsvár, sőt Debrecen is más kezekbe került, Lovászy is letűnt, de Kuszkó még mindig hisz, remél és szeret. – Du. Pákey Lajos, az Iparmúzeum igazgatója szintén másfél órát be-63a Tabakovics volt azelőtt

Next

/
Thumbnails
Contents