Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1918
267 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1918 22 330 kor. nyugdíjjal, s így katonai pályafutása 47 éves korában véget ér. Az ember tehát örülni sem tud nagyszerű haladásának. Berthelot francia tábornok fogadására feliratos táblákkal százával jöttek be a falusi románok; az üzletek 2–8-ig zárva voltak. 74 A csúf ködös időben be sem mentem. De. Schneller rektort katonák „elővezették”; du. 3-kor kocsin ment haza, azzal hogy „tévedtek”, azt hitték, renitenskedik, s ha tegnap kétszeri keresésre (miről azonban nem volt tudomása) nem jelenik meg, „szabályszerűen” így kellett eljárni. Kedélyes és lélekemelő! Ma 700 – többnyire zsidó – menekültnek hagyták meg, hogy távozzék a városból. – Szomorú sejtelmekkel zárom le ez évi naplómat. Magyarország, Erdély vagy Románia lesz-e neve annak a földnek, ahol élnem, halnom kell? Isten, aki ebben az esztendőben megáldotta családomat, áldja meg azt a jövő esztendőben is, és áldja meg országunkat, mi magyar hazánkat! 74 Henri Mathias Berthelot (1861–1931) tábornok, a romániai francia katonai misszió vezetője. Említett útját követően indult meg a román csapatok további, nyugati irányú előrenyomulása.