Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1917
191 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1917 okt. 1. A reformáció 400-ados emlékünnepe alkalmából ma kezdtem meg egyórás speciale kollégiumomat az egyetemen Luther Mártonról. okt. 2. Tóth Lajos m. tanácsos beszélte a kávéházban, hogy Thallóczy hagyományai nem telnek ki a vagyonból, s a kormány megvásárolta naplóját a N. Múzeum számára. Egyetemi és háborús dolgokról mondott néhány érdekes újságot. okt. 3. Buday Árpád kért, hogy pártoljam a pozsonyi egyetem egyet. történ. tanszékére való pályázatát, mert Apponyi tegnap mondta, hogy Ballagi Aladárral együtt tőlem fog véleményt kívánni. Horváth Jenő és Lukinich is pályázik. Apponyi még tegnap elutazott, de Tóth Lajos a mai napot még itt töltötte, s Rigler rektorral megbeszélt több egyetemi ügyet (Apponyi is megígérte, hogy a Pasteur-intézetet végre megszabadítja a katonáktól). Este a kávéházban búcsúztunk el tőle. okt. 4. A bölcsészeti kar mai ülése dr. Szabó László munkálatairól szóló véleményes jelentésünket elfogadta, s őt kollokviumhoz, esetleg próbaelőadáshoz bocsátja. – Dézsi ma adta át az első revízió-íveket Horváth Mihály életrajzából, mely a nyomda számítása szerint csak 21 ívre terjed, s így semmit sem kell belőle törölnöm. – Ludmann kapitány pár napi szabadság után ma ment vissza az Ojtozi-szoroson túl levő állásához. Beszéli, hogy ütegenként 150 helyett már csak 50 lovuk van, s azok is sokat koplalnak. – Nekünk a kertben 3 m3 almánk s 1 m3 körténk termett a körülbelül ugyanannyi hulladékon kívül, s így ebben a tekintetben télire el vagyunk látva. Most mindenki arról beszél, mije van vagy inkább mije nincs télire. okt. 5. Az egyik helybeli lap is kipattantotta, hogy Rigler rektor a dékánokkal, s a gazdas. akadémia volt és mostani igazgatóival értekezletet tartott a Gazdas. Akadémiának a természettud. karba olvasztása iránt. Ezt Apponyi kívánságára tette, ki a további tárgyalásokkal is megbízta. Pozsonyban a magyaróvári, Debrecenben az ottani gazd. akadémiával hasonló a terv, ami egy alapjában véve mezőgazd. államban helyén is van. okt. 6. A Vértanúk napját jóformán csak az ég könnyezte meg – s ezzel véget értek a gyönyörű szép, tiszta napok, melyek azonban a gazdákat a hosszú, és az 1863. évire emlékeztető, szárazságukkal kétségbe ejtették. okt. 7. Csánki Dezső hosszú levélben ajánlja Lukinichot a pozsonyi egyetem egyet. történ. tanszékére.40 Örülök, hogy egyik jeles tanítványomról ilyen melegen nyilatkozik. okt. 8. Bochkor Mihály egyet. tanár járt nálam a teol. kar dolgában, s beszélgettünk a kat. kar mellett egy ref. vagy g. kel. teológiai kar felállításáról. Kérdezte, elmondhatja-e véleményemet Apponyinak és a minisztereknek? Mondtam, hogy mint magán-40 Csánki ajánlásának részlete: „Sokoldalú és széles látókörű tudós[nak] és ötletes szakférfiúnak, kötelességtudó, tisztességes, szerény, jó modorú, vállalkozó, egészséges ítéletű embernek ismertette meg magát, aki igazán méltó arra, hogy VIII. fizetési osztálybeli szerény állásából kiemeltessék, egyetemi tanszékre kerüljön.” Csánki Dezső Márki Sándorhoz, 1917. okt. 4. MTA MS 5160.