Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)

1917

189 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1917 itthon. – Dr. Téry Ödön miniszt. tanácsos, közegészségügyi főfelügyelő barátom 11-én 62 éves korában meghalt. A M. Földrajzi Társaságban, s főképpen a Turista Társaság megalapításakor barátkoztunk össze. Ennek a társaságnak alapítója volt, s az utóbbi években díszelnöke. Ny. b.! – Máig az egyetemen 317 hallgató iratkozott be; ebből 118 nő! A hallgatók száma 5–600 lesz; sokan kértek későbbi terminust a beiratkozásra, mert a legnagyobb utánajárással sem kapnak lakást, ellátást. szept. 15. Ma volna Berti és Juliska testvéreim kettős aranylakodalma. Berti felesége azon­ban még ez év elején elhunyt, Juliska ura pedig már 27 éve második házasságban él nagy bőségben, de az ínséggel küzdeni hagyja Gyula fiát, Sári lányát. Így bizony testvé­reimre nézve szomorú a megemlékezés. De adja Isten, hogy kedves öregségük legyen! szept. 16. Tudni vélték, hogy a német császár városunkon átutazott Romániába. Oda­megy, találkozni a bolgár cárral, de más úton; csak visszajön errefelé. szept. 17. E tanévben első kari ülésünk. szept. 18. A VKM elfogadta a gyakorló középiskola ügyében a várossal kötendő szerződés feltételeit, miket az ez ügyben kiküldött bizottság részéről a városi közgyűlés elé ter­jesztünk. – A király képe megfestése ügyében kiküldött városi bizottság (Apáthy, Pósta, Márki stb.) az új király képének a közgyűlés számára való megfestését Merész Gyulára javasolta bízni 10 000 kor. honoráriummal. szept. 19. Egy bivaly, mely több embert elgázolt, Laci unokámat is megkergette, de a piros sapkás gyerek – szerencsére – elmenekült előle. – Nehezen fűlő írószobámba új kályhát tétetünk, s ezzel és több másnak átrakásával ma elkezdődvén a piszmogás, sok mun­kámmal ideiglenesen az ebédlőbe költöztem át. szept. 20. Az EMKE választmányában Váczy István érdekes és értékes tervet terjesztett elő Erdély vasúthálózatáról. szept. 21. Az egyetemre idáig 357 hallgató iratkozott be, köztük 118 nő és a jogi karon 17 pópa; a bölcsészeti karon 50 rendes és 12 rendkív. hallgató volna, de a beírások még folynak. – Rigler rektor ma érkezett haza B[uda]pestről. Apponyi a kat. teol. kar fel­állítását nem fogadta melegen, mert ő a viszonosság híve, s más felekezetek számára is nyitva akarja hagyni a karállítás jogát. Pozsonyban azonban felállítja a luther. teol. kart. szept. 22. 450 negyedrétű oldalon befejeztem Horváth Mihály életrajzát, melyet jún. 22-[én] kezdtem meg, s így a kiszabott időben csaknem percnyi pontossággal elkészültem vele. – Ma érkezett Orosz Pali, Laci barátja, aki édesanyja megérkeztéig, pár hétig, vendégünk lesz. szept. 23. Gaál Jenő táblai tanácselnök, volt orsz. képviselő, nyugalomba vonult a Li­pót-rend lovagkeresztjével, és csendben el is ment Tordára. Kedélyes öregúr, vagy inkább agglegény.

Next

/
Thumbnails
Contents