Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1916
124 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1916 okt. 17. Dornavátra felszabadult az oroszok és az oláhok nyomása alól s így ezen, Erdélyre nézve legkritikusabb, pont felé is nyugodtabban tekinthetünk.64 Különben „saját külön híreink” ma jóformán elmaradtak. Falkenhayn, a fáma szerint, nem ad, vagy csak bizonyos késedelemmel ad híreket hadi mozdulatairól a kormánybiztosnak, mert a múltkor is ártott a hadvezetés érdekeinek, hogy Brassó elfoglalását túlságosan sietett közölni Tisza miniszterelnökkel, ez pedig a nemzettel. Különben Betegh kormánybiztos ma már át is ment Marosvásárhelyre, hol ezentúl rezideál. – Feleségem, az utolsó 6 zsák krumpli kiásatásával, ma befejezte a mezei munkát Szamosfalván az idénre. – Az orvoskollégák megint bosszankodnak, mert a hadügyminiszter, még enyhébb föltételekkel, újból hadidoktorokat kíván tőlük, tekintettel a seregnél a nagy orvoshiányra (holott sokan lézengenek itthon, akiket oda küldhetnének; de ezek – őshitűek). okt. 18. Dernyei Mihály, hét esztendő óta kolozsvári postaigazgató, ma reggel 6-kor elhunyt; erejét sok tekintetben a háborúval járó nehéz munka őrölte meg. Ny. b.! – Szekfű Gyulának a b[uda]pesti egyetemen Magyarország XVI–XVIII. századbeli történetéből magántanárrá történt habilitáltatását a miniszter jóváhagyta. Inkriminált könyvével öregségében majd talán úgy tesz, mint Fraknói a Frankl korában írt Magyar történelemmel: 65 visszavásárolja, de hasznos munkássággal feledteti ifjúkori tévedését. Müller Arnoldné hazament Régenbe szétnézni. okt. 19. Az egyetemen ma már rendes helyiségeinkben folytattuk előadásainkat; azonban délután a trónörökös főhadiszállásával idejövő katonatisztek irodai stb. helyiségei számára ismét lefoglaltak 41 szobát és termet, s így valahogy megint össze kell húzódnunk. Pedig Bonchidán már minden készen állt a trónörökös és kísérete befogadására, mikor kitűnt, hogy ott mégsem férnek el. Most a trónörökös Wesselényiné (Paget Ilona) Majális utcai házában fog lakni. A többit is elhelyezik valahogy. A németeknek velünk szemben levő (Esterházy utca 21. sz.) kis kórháza (melyben beteg nem is volt), már 4–5 napja elköltözött a rokkantügyi hivatallal együtt, s most megint magánház. A prepáknál beszállásolt német Kriegslazarett azonban (szomszédunkban) még itt van. Oláh foglyokat mindennap százával hoznak (ma közel ezer érkezett), de ezeket tovább is küldik. Lukács Hugó dr. (volt b[uda]pesti tanítványom) s mások, mint szemtanúk, beszélik, hogy pl. a görgényi harcokban volt olyan tüzérharc, hogy tőlünk senki sem sebesült meg, az oláhok pedig százával pusztultak el. Erdély megtisztulván a betörőktől, a menekültek már visszatéregetnek; de ma is százával láttam őket a népkonyhán. A brassói (most a New Yorkban lakó) német konzul ömlengett egyik asztaltársunk, Mihály Jóska előtt, hogy ők, németek, a magyaroknak minden rendkívüli egyéni és nemzeti értékeit ismerték meg, milyen gazdag az ország, különösen Erdély, s a háború után milyen gazdasági föllendítő munkát akarnak megindítani ők is. A szászokat kivesző népnek nevezte, mely csak úgy segíthet magán, ha szorosan csatlakozik a magyarokhoz. (Csak túlságosan meg ne szeressenek bennünket a németek!) – A filozófiai tanszékre beérkezett 6 folyamodást (Palágyi Menyhért, Mitrovics Gyula, Nagy József, Zivuska Jenő, Bartók György, Varga Béla) Erdélyi László hozzám küldte 64 A kárpáti harcok. Budapesti Hirlap, 36. évf. 1916. okt. 17. 289. sz. 2. p. Az október 16-i eseményekről szóló tudósítás magyar offenzíváról, az oroszok Dornavátra melletti vereségéről számolt be. 65 Frankl Vilmos: A magyar nemzet története. 1–3. köt. Pest, 1872–1873. (Házi könyvtár; 9–11.).
