Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 4. 1915-1919 (Gyula, 2023)
1916
114 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI IV. 1916 szerek szállítására, kell a fuvar. Különben a németek már annektálják Erdélyt; hadi jelentéseikben Hátszeg=Hötzing (új név!), Vulkán=Wolkenberg stb., úgyhogy ezt még fölszabadítandó szászaink sem értik meg. („Német már a vezéretek...” stb.) szept. 23. Az Erdélyi Múzeum választmánya a tárak igazgatóit megbízta az erdélyi muzeális kincsek pótló gyűjtésével és befogadásával, mindaddig, míg Betegh kormánybiztos azok továbbküldéséről gondoskodik. A bizottság (Lechner alelnök, Erdélyi P. főtitkár, Kelemen titkár, Márki, Cholnoky) naponként összejön (este már össze is jött) a kiszállások stb. tekintetében történendő intézkedések végett. Ha feltételeinket (amiket Pósta Béla formulázott) a kormánybiztos elfogadja (nyílt parancs, katonai autó, katonatiszt kísérő, magasabb napidíj a küldötteknek, 10–15 000 korona hitel), úgy egyrészt Szászrégen, másrészt Segesvár irányában a kiszállás már hétfőn megkezdődik. Az idáig összegyűjtött, s a könyvtárunk folyosóin ládákban heverő muzeális értékeket a kormánybiztos állítólag ugyanaznap szállíttatja el. Különben halljuk, hogy Nagyszeben körül némi sikereink voltak, 500-nál több foglyot ejtettünk.50 a Medgye sen Jacobaun kapitány rokonainál a német tisztek az elhagyott házat ellenségesen kezelték, s úgy látszik, így bánnak az oláhokkal, bár a család egyes tagjai a mi katonáink. Az öreg Farkas Lajos beszéli, hogy itt, szomszédunkban, Bonchidán az oláhok a faluvégi feszülettel adogatnak jeleket: a csillag, nap stb. jele a kereszten hol jobbra, hol balra, hol fenn, hol lenn van, holott arrafelé különösen sok német katona vonul keresztül, s így a máskor mozdulatlan kereszt megelevenedésének mindenesetre van jelensége. Ha ezt merik tenni orrunk előtt, mit tehetnek a végeken, ahol különben a katonaság az oláh ottmaradtakat kíméletlenül eltávolítja! – A mai lapokban (megjegyezve, hogy mi most mindig 2–3 napos b[uda]pesti lapokat kapunk) olvasom, hogy Ágai Adolf meghalt. Jövőre érte volna meg a Borsszem Jankó megalapításának 50. év fordulóját. Mikor a Magyarország és a Nagyvilág ot szerkesztette, többször voltam ná la, s több cikkemet és Schiller-fordításomat közölte. Ny. b.! szept. 24. A kolozsvári ref. kollégium elöljárósága meleg hangú köszönetet mondott 461– 1916. sz. a. azért a rájuk nézve „örökre feledhetetlen áldozatért”, hogy két éven át minden díjazás nélkül tanítottam ott „e nagy időkben” a történelmet. Mondhatom, lelki szükséglet volt rám nézve, hogy legalább ennyit tegyek kötelességemen felül. – Ma reggel –3 ̊R hideg volt – s valami 350 székely gyermek ezt az éjszakát is a tordai úton levő szekértáborban fogvacogva töltötte. Menekülők, átvonuló katonák, százával áthajtott marhák, nehéz katonai társzekerek és hadi teherautók stb. ma is látványossággal szolgáltak a vasárnapi közönségnek. A luth. templom erre a napra valóságos szász templommá alakult át; a reformátusoknak Nagy Gábor tordai úti tanyáján is tartottak prédikációt stb. Múzeumi bizottságunkban ma Pósta Béla bejelentette, hogy 297 veszélyeztetett községet kellene műkincsei miatt meglátogatnia; ha katonai autón teheti, egy hónap alatt talán elvégezheti dolgát – 100 kor. napidíj mellett Kelemennel, ki ugyanannyi napidíjat kapna. Azt hiszem, a kormánybiztos így nem kér a közreműködéséből. Beszélik egy ref. papról, hogy koporsóba zárta egyháza kincseit, szépen elprédikálta, eltemette, fejfával is megjelölte – s talán jobban biztosította, mint mi tudnók. A Telekiek s a mágnások közül többen idején megmentették műkincseiket 50a A menekülőknek körülbelül ennyi marháját hajtották ma át a városon.