Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1914
426 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1914 az oláhoknál történt fegyverelkobzásokról, de a lapok most már, hogy a közönséget ne izgassák, többnyire csak a hivatalos táviratokat adják ki. 29-én Marschalkó dékánt, a rektor helyettesét, kapacitáltam, hogy maradjon helyén, s ne menjen szabadságra, vagy hívja haza a rektort, mert ilyen nehéz napokban az egyetem nem maradhat rendes vezetés nélkül. Megígérte, hogy marad. júl. 31. Este egy óra hosszat néztük feleségemmel a Gárdonyi kávéház teraszáról azt a mozgolódást, melyet az általános mozgósítás elrendelése keltett. A mozgósítási parancs este fél nyolckor érkezett a polgármesterhez, s a hírt a lapok 8-kor már különkiadásokban közölték. aug. 1. Éppen házunkkal szemben lévén a kolozsvári 21. népfölkelő parancsnokság, melynek parancsnoka lakónk, Szobonya őrnagy, egyébként csendes utcánk tele volt járókelőkkel, mert már ma is kétezernél többen jelentkeztek. Vőm, kinek tegnap este mondtam meg az ált. mozgósítás hírét, sóhajtva jegyezte meg, hogy ők (testvérei s ő) már „túl vannak rajta”; hiszen bal lába erősen megdagadt, s ez, a Rohitsch-ról visz szatért dr. Török szerint, összefügghet gerincbajával. Mariska kiszaladt, hogy kisírja magát. Ma tehát magam mentem föl Lechnerhez, aki du. le is jött s megnyugtatta őt. Éppen ekkor jött Kenyeres Balázs rektor levele Balatonszemesről, hogy jöjjön-e? Lechner jelenlétében írtam meg neki, hogy most bizony itthon van a helye; pl. ma Lechner, mint orvos egymaga maradt az elme- és ideggyógyintézet 230 betegével, mert tanársegédeit és – háromnak kivételével – az ápolókat is mozgósították. Így van ez a többi klinikával, s ilyenformán van az egész egyetemmel. Hol egyik, hol másik ismerősömtől búcsúzkodtam az utcán. Pethő is készül, hogy a Pesti Hirlap haditudósítója legyen; pedig ez nem az ő gyenge szervezetének való. Este Sanyi unokámnak gyomorrontás következtében 40,15o -os láza volt. – Reggel újságolta Isaacu Aurél, hogy megvan a „szövetség Romániával”. Nagyon bensőséges szövetség lesz, ha lesz, tekintve, hogy mindenki leszámolni készül egy füst alatt a lázongó oláhokkal is! aug. 2. Egész nap vásári lárma volt házunk előtt, mert ma többnyire a falusiak jelentkeztek, akiknek nem volt hova menniük, s itt ácsorogtak, míg a sor rájuk került. Tegnap az EMKE direktóriumában egyelőre ezer koronát szavaztunk meg a behívottak családjainak segítésére. Én vizet iszom, a bor árát (ami havonként kb. 20 korona) s fizetésem 1%-át,45 a összesen együtt 30 (=50) koronát szántam havonként erre a célra. Amúgy is csak ad az ember 1–2 koronát a velünk összeköttetésben álló cselédek, szolgák hozzátartozóinak. aug. 3. Sanyi ma már pillangókat kergetett a kertben. Ma egész nap még több népfölkelő tolongott házunk előtt. A gondnokságom alatt levő kat. szemináriumban 530, a gimnáziumban majdnem kétannyi van. Szegények a puszta földön hálnak, mert a Státust, térparancsnokságot, ügyeletességet hiába kértem, hogy legalább egy kis szalmát adjanak alájuk: nincs. Ebédre is csak egy darab szalonnát kaptak, kenyér nélkül. Csak a kaszárnyákban levőket élelmezik kifogástalanul. Még sajkáikat sem kapták meg: 1500 sajka eltévedt valahol. A szemináriumi 530 ember teljesen felügyelet nélkül van, illetőleg dr. Vezér igazgatón kívül egy rendes katonatiszt vagy altiszt sincs velük; első éjjel 45a 3%-át adtam.