Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1914
421 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1914 működtek. – Inspiciáltam a Báthori-féle Szent József Szemináriumot, hol egy szobát egy egyet. hallgató kitűnő karikatúrákkal pingált tele. – Este megnéztem Berky Lilit a Böském36 (ostobaság) szerepében. jún. 14. Az unitárius elemi iskolában meghallgattam unokáim feleleteit a vizsgálaton. Laci a IV. osztályból mindenből kitűnő, Ivi a II. osztályból mindenből vegyesen kitűnő és jeles. Boldogok, mert az iskolától is, szüleiktől is könyveket kaptak jutalmul. Egy fiúnak én is adattam egy aranyat, mint tavaly is. Ezzel Lacika megválik az unitáriusoktól, s jólelkű, kedves tanítójától, Nagy Józseftől, míg Ivi továbbra is Régeni Áron keze alatt marad. – Rácz János balázsfalvi tanár járt nálam 1905 óta húzódó román irodalomtört. magántanársága ügyében, Szabó László is panaszos levelet írt, hogy építészettört. magántanárságával Pósta és Erdélyi László oly ridegen bánnak el. Veress Endrével végre annyira jutottunk, hogy jelentésemet s a Szádeczkyét már nyomják; de Lajcsi még a korrektúrát is halogatja. Igaz, hogy a Tisza-banketten a „három bolond kollégáról” mondott tósztja miatt most párbajközi állapotban van, s így egyéb dolgokat kell korrigálnia. jún. 15. Szádeczky (amint előbb Dézsi, azután pedig a leányával, Margitkával látogatásunkra jött Szádeczkyné beszélte) ma de. Szamosfalván párbajozott Bíró Balázzsal, akit keze fején megsebesített. A felek – politikai okokból – nem békültek ki.37 – Lujza sógorasszony ma látogatásunkra érkezett. jún. 18. A tanárvizsgáló bizottság várakozó álláspontra helyezkedett a soproni Orsolya apácáknak azon kívánságával szemben, hogy mivel ők nem hagyhatják el a klastromot, hol leánygimnáziumuk is van, bizottságunk delegálandó tagjai oda menjenek az apácatanárjelöltek meghallgatására. (A budapestiektől azért félnek, mert ott egy tárgyra több vizsgáló van, a pozsonyi egyetemnek pedig egyelőre nem lesz bölcsészeti kara). jún. 22. Meghallgattam Sanyi unokám jeles feleleteit az I. oszt.-ban a magyar nyelvből és a földrajzból. – Zsiga sógorom, mint Juhász Árpád telefonon jelentette, Pöstyénből ma utazott haza Hódmezővásárhelyre, hol ezentúl fog lakni. Családjától lábtörése miatt 9 hónapig volt távol. jún. 24. „Ünnepeltük” (ahogy mondta) Iván unokámat a neve napján. Még kis bátyjai is vettek neki ajándékokat. – A Budapesti Közlöny (141.) száma szerint [a m. kir. val lás- és közoktatásügyi miniszter] az „1914–1915. tanévre dr. Márki Sándor nyilvános 36 Szomory Emil és Gajári István Böském c. operettje. 37 A három megsértett egyetemi professzor két segédje, Bíró Balázs, az egyetem magántanára és Papp József ügyvéd, a kolozsvári ügyvédi kamara elnöke volt. Mint arról korábban szó esett, Szádeczky Lajos deklarálta, hogy tósztjában nem nevezte „bolond”-nak három kiváló tanártársát. A banketten jelenlévők viszont úgy nyilatkoztak, hogy a minősítés elhangzott. Az újságcikkek szerint ugyan nevek említése nélkül. A közvélemény ezt úgy fogadta, hogy Szádeczky nem vállalja szavait, más minősítés szerint a segédeknek nem mondott igazat. Szádeczky a kínos helyzetéből a párbajsegédek megvádolásával vágta ki magát, nevezetesen, azt állította, hogy azok nem pontosan adták vissza a szavait. Ebből lett az újabb párbaj, amely Bíró Balázs könnyebb sebesülésével végződött. Az ügy társadalmi súlyát jelzi, hogy a párbajbíróság elnöke Fekete Gábor, a kolozsvári táblabíróság elnöke, Bíró két segédje Haller Gusztáv kolozsvári polgármester és Boér Elek egyetemi tanár voltak. A kolozsvári afférek. Pesti Hirlap, 36. évf. 1914. jún. 16. 139. sz. 15. p.