Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1914
416 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1914 menni az én Dósá mnak, mint amely szintén ellentétben áll a közfelfogással. „Tegyék, ha Márkit teljesen népszerűvé akarják tenni.” – Ebéden Lujzáéknál. Az Akadémiában még meghallgattam Ballagi Aladár felolvasását Szekfű könyvéről. Ott volt a koalíciós miniszterek közül Apponyi, Polonyi és Andrássy is, kinek nagy tanulmánya Szekfű könyvéről éppen tegnap jelent meg a Magyar Hirlap ban. Concha elnök újból kijelen tette, hogy az Akadémia Szekfű könyvével nem azonosítja magát; de figyelmeztette az egyes passzusokat éljenezni kezdő ifjúságot, hogy az Akadémiában csak a felolvasás végén szokás a tetszést nyilvánítani. A jegyzőkönyv hitelesítésére egyiknek engemet szólított fel. – Szentkirályiéknál vacsoráltunk. Kolozsvár, máj. 12. A reggeli vonattal hazaindultam, feleségem pedig (aki csomagolás közben elesett, de – hála Istennek – baja nem történt) átköltözött Lujzáékhoz, s ott is marad a hónap végéig, hogy egy kissé szórakozzék. Otthon a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadtak. máj. 13. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irod. Társaság értesít, hogy március 29-én rendes taggá választott. máj. 14. Az egyetemi elektorok ma de. Kenyeres Balázs rektor elnöklete alatt a jövő isk. évre egyhangúlag Rector Magnificusszá választottak. Ezt Erdélyi László szép beszédben adta tudtomra egy Kiss Mór, Lechner Károly és Fabinyi Rudolf volt rektorokból álló küldöttség élén. A választást azzal fogadtam, hogy minden erőmet és időmet az egyetem javára fordítom. A tanács tagjai a jövő évben: Balogh Artúr jog-, Rigler Gusztáv orvos-, Schmidt Henrik bölcsészet- és Tangl Károly matem. és természettud. dékánok; valamint Kossutány Ignác jog-, Marschalkó Tamás orvos-, Dézsi Lajos bölcsészet- és Szádeczky Gyula természettud. prodékánok; elnöktársam pedig Kenyeres Balázs prodékán. 29 máj. 15. Hallgatóim, kiknek a középkor történetéből ma tartottam e félévben utolsó órámat (a jövő héten kollokviumok lévén), éljenzéssel fogadták tegnapi választásom hírét; délután pedig a Tanárkör tagjai s mások is üdvözöltek. máj. 16. Gerenday Györgynek megírtam, hogy nem mehetek el a b[uda]pesti piarista gimnáziumban 42 év előtt érettségit tetteknek május 20-i találkozójára. Az akkoriak közül még 33-man élünk, 13 pedig meghalt. Ebéden Horváth Jenő volt nálam Váradról. máj. 17. Nem egészen 11 éves unokámat, Müller Sándort, ma részesítette Majláth püspök a bérmálás szentségében. Bérmaapját, dr. Kozma Imrét, Ocskó Lajos piarista tanár helyettesítette. Isten áldja meg és segítse az én édes kis unokámat! máj. 18. Erdélyi László elhozta édesanyját, nővérét s ennek kislányát látogatóba. 29 A kolozsvári lapok nagy terjedelemben számoltak be a rektorválasztásról, például az Ujság másfél olda lon. Rektorválasztás az egyetemen. Ujság , 16. évf. 1914. máj. 15. 111. sz. A cikk szerzője a választásról szóló beszámoló után részletesen, méltató stílusban mutatta be Márkit. A részcímek: Márki Sándor életrajza, Munkássága , Hazafisága , Történeti érzéke , Előadásművészete és hatása .