Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1913
360 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1913 tartott előadásainak hallgatói szép bronz plakettel lepték meg, amit ma láttam is. – A király végre kinevezte dr. Karl Lajost egyetemünkön a francia nyelv és irodalom r. tanárává, minekutána a katedra már 5. éve állt üresen, s az ifjúságnak erre a szakra készülő része elvadult egyetemünktől. jan. 28. Gombos Albin írja, hogy tegnapelőtt a Nemzeti Múzeum dísztermében felolvasta A társadalmi igazságszolgáltatás Széchenyi szerint 18 c. tanulmányomat a Széche nyi-ciklusban. Felesége szerint „Jászai Marit könnyekig megindította nagyjaink színes csoportosítása”. jan. 29. A gyerekek egymás közt a tengeri állatokról beszélgettek. Ivi kijelentette, hogy a kulacsot a tengerből halásszák. Általános hitetlenség: „Miféle kulacsot?” – „Amivel a táblát törlik. A tanító úr mondta.” Összetévesztette az öreg a szivaccsal. jan. 30. A doktorék tegnapi vacsorájáról, hol Szentkirályiék is jelen voltak, ma reggel 1 órakor jöttünk haza. febr. 1. Tegnap és ma az egyet. könyvtárban bevégeztem az Orsz. Levéltárból Dósához leküldött okiratok átnézését és másolgatását. – Este megismerkedtem Lavotta Rezső zeneszerzővel és zenetörténésszel, ki az itteni konzervatóriumi igazgatóságra (Farkas Ödön helyére) heted- vagy nyolcadmagával pályázik. Karunk gyűlésén a klassz. filológia tanítószékre (Némethy Géza helyére) csak hárman pályáztak: Hornyánszky Gyula, Vári Rezső és Cserép József. Mind arravaló tudós. A gyűlésen Schneller szép előterjesztést tett a magántanárok és rendkívüli tanárok jogainak bővítése érdekében. febr. 3. Gróf Bethlen Bálint B[uda]pesten a Park Szanatóriumban, hova elsején idegessége miatt ment be, tegnap borotvával elvágta a torkát, de Purjesz éppen kéznél volt, másfél óra hosszat operálgatták s remélik, hogy életét megmenthetik. Önmagát is csak „részeges grófnak” hívta; holott huszártiszt korában nem ivott, nem dohányzott és csak a polgári életben lett korhely. Amellett azonban eszét és tehetségeit nagyra becsülte Apponyi is, kit mindvégig követett, s a férfiasan szép, daliás, mindig vidám embert mindenki szerette, noha vaskos tréfáihoz szokni kellett. A „Társadalom”-nak (Kolozsvár nyári kaszinójának) éppoly oszlopos embere volt, mint a „fejedelem”: Barcsay Domokos. Máig sem tudom, naplómban hogyan feledkezhettem meg ennek a végtelenül kedves embernek most januarius 20-án történt haláláról. Adomái országos hírűek, a lapok a haláleset hírül adásakor hasábszámra közöltek belőle mutatványokat, s most Ortutay István szegedi hírlapíró egy kötetre valót akar belőlük összegyűjteni. 19 Szegény, ő maga mondta nekem, hogy ezeknek az adomáknak nagy része nem hiteles; de saját szájából mindnyájan hallottunk tőle egész kis kötetre valót, s egyik jobb és szellemesebb, de drasztikusabb is volt a másiknál. Amikor 22-én házsongárdi sírjába tették, alkalmazni lehetett reá Vörösmarty Megyeri jét: „Mely nevetés ez alant? Mi öröm van a síri világban? / A komor árnyak közt Barcsay szelleme jár!” Ny. b.! 18 A társadalmi igazságszolgáltatás Széchenyi szerint. Magyar Társadalomtudományi Szemle, 6. évf. 1913. 5. sz. 325–337. p. 19 Ortutay István (összegyűjt.): Barcsay-adomák. Szeged, 1913. 116 p., 1 t.
