Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1912

353 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1912 barát lévén a szemükben. Czirbusznak megírtam, hogy ehhez az egyetemnek, sőt – a tanítás szabadsága nevében – mind a két egyetemnek is lehet szava. dec. 30. Egész nap az egyetemi könyvtárban dolgoztam, talán kelleténél többet is; de sok a munka! – Most újabban Déry József kér Erdélyt ismertető cikkeket (amiket nem ad­hatok) a Turisták Lapja számára, Bangha Béla jezsuita pedig a megindítandó Magyar Kultúra részére kér időnként cikkeket napjaink világtört. eseményeiről s évnegyeden ­ként világtörténelmi szemlét. Hozzáteszi, hogy munkatársa, Apponyi Albert is nagy súlyt helyezne ilynemű közreműködésemre. dec. 31. Ma reggel hallottam hírét, hogy meghalt Barth Károly kapitány fiatal neje, Pap Mariska, a történetíró Szilágyi Sándor unokahúga, Szilágyi Eleonóra leánya. Régen sorvadt szegény, 2 gyermeke maradt. – Meghalt Spilka Tóni apósa is, Jurenák Sándor, 74 éves korában. Májusban találkoztam vele utoljára. Nyugodjanak békében! – Mi mulatva készülünk temetni az óesztendőt: vendégeink lévén Szentkirályiék hárman, Csipkésék négyen s a fiatalok közül Tóth Kálmán, Kovács Aladár, Márki Gyurka. Ez az esztendő elvitte néhány jó barátomat, baleset miatt én is két hónapig ültem a szobá­ban; de a leglehangolóbb, hogy feleségem nem tudja megbocsátani veje neveletlensé­gét, ami megrontja családi életünket. Erre pedig nem balzsam az akad. rendes tagság s egy-két más szerény siker. De balzsam lehet a család többi tagjának szeretete, unokáim kedvessége, fejlődése. Azért Istenben várjuk mindketten az újesztendőt s hálát adunk a múltban megadott kegyelmeiért. Bővebben: Hegedűs András: 105 évvel ezelőtt mondott le Vaszary Kolos. http://www.ekor-lap.hu/ egeszsegugy/2017/11/13/105_evvel_ezelott_mondott_le_vaszary_kolos (Letöltés: 2020. nov. 27.)

Next

/
Thumbnails
Contents