Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1912
331 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1912 Józsi kir. táblai bíró, aki a negyven év előtt a kir. kat. gimnáziumban megért „ifjakat” találkozóra hítta össze. A Savoy Szállodába szálltunk. Azonnal lementem a Palugyayféle Zöldfa kávéházba, ahol negyven, sőt (mivel én az érettségi előtt egy esztendővel Budapestre mentem át) negyvenegy esztendeje nem látott barátaimmal találkoztam. Ezek, Horváthon kívül, Pápay Ignác előbb galgóci, most pozsonyi ügyvéd, dr. Akay Kornél pozsonyi táblabíró, Dietl Vilmos grazi cs. és kir. főtörzsorvos, Szőke Adolf és Vajda (Wolf) Károly b[uda]pesti áll. főgimn. tanárok. Mennyi kedves emléket elevenítettünk föl! Azután nyakunkba vettük a várost, amely negyven év alatt egészen megifjult, s majdnem megmagyarosodott. A vacsorához (a Savoyba) lejött feleségem is, és az utcán elcsíptük Rheinhardt P. Gusztávot, akinek talányos állása, hogy „Direktor des Staatsbürger Rechtsbureau in Wien”. Annak idejében ő volt a fő tréfamester, s jó humorát most is megőrizte. Este 11-ig beszélgettünk mindenféléről – és még sok egyébről. Pozsony, júl. 6. 9 órakor elmentem feleségemmel és a tegnapi társasággal a régi gimnázium (korábban a klarisszák) templomába, ahol régi módon diákmisét hallgattunk, melyet egykori hittanárunk, Bószner János mondott. Melegen üdvözöltük azután az öreget, aki most már 76 esztendős, de majdnem fiatalabb és kedélyesebb, mint „akkor”. A vele és Akaynéval gyarapodott társaság levétette magát Mindszenty Bélánál, aki nagy alaposságával erősen próbára tette türelmünket. Szép egyetértésben ültek egymás mellett Bószner és Rheinhardt, akik hajdanában eléggé megkeserítették egymás életét. Azután hajón átmentünk a gyönyörű ligetbe s a lóversenytérre, honnan a vashídon át gyalog tértünk a Savoyba, hol mindjárt ebédhez ültünk. Bizony, csak 14-en voltunk Arkauer Istvánnal, a Nyugatmagyarországi Híradó szerkesztőjével együtt is. Kállay Rudi Sza bolcs megyei főorvos, Kállay Zoltán titkos tanácsos és hevesi főispán, Telbisz Károly udv. tanácsos és temesvári polgármester, Bucz Lajos kúriai bíró s Aranyossy László államvasúti főellenőr kimentették magukat, Göndör és Hanszka, bár állítólag a városban voltak, nem jöttek el. A kis társaságot és az életben lévő tanárokat: Bósznert, az öreg Kolmár Józsefet, kit 92 esztendős kora ágyba szegzett, Dávid Istvánt, ki vejénél él Aradon és Cherven Flórist (ki engemet már nem tanított) Horváth Józsi szépen felköszöntötte s Bószner oly érzékenyen válaszolt, hogy a könnyek miatt szünetelnie is kellett beszédében. Én is mondtam pár szót, Dietl pedig németül mondott áldomást. – Ebéd után feleségemmel fölkerestük Csindrics János nyug. ezredest, de csak a mi szép nagy leánnyá fejlődött kis barátnénkat találtuk otthon, mert szülei Bécsből csak estére jönnek haza, ott lévén a Theresianum érettségi ünnepélyen, ahol a kitüntetéssel végzett Egon, egykori kis barátom, császári aranyérmet kapott jutalmul. Kerestük Terner Adolf kolozsvári egyet. tanártársamat is, de kitűnt, hogy feleségével falura, Lajtaújfaluba, költözött. – Vacsorára, bár Szőke, Dietl és Vajda elutaztak, Pápay pedig felesége betegsége miatt nem jött el, 14-en jöttünk össze a Savoyba, mert Csindrics, Akay és Horváth családjukat is elhozták (ez utóbbi ugyan csak egyik fiát, Csindrics Egon pedig még nem jöhetett haza Bécsből), Mérey táblabíró is eljött – s 11-ig a legkedélyesebben töltöttük az időt – egészen a búcsúzásig. Viszontlátásra öt év múlva! „Negyvenéves találkozó, 1872–1912. A maga nemében ritkán álló, megható találkozásnak volt tegnap színhelye az ősi koronázó város. A pozsonyi. kir. kat. főgimnáziumnak 1872-ben érettségizett növendékei adtak egymásnak találkozót, s ennek az amúgy is érdekes eseménynek egy még sajátságosabb mozzanata, hogy ezek az immár
