Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1910
256 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1910 az ünnepi beszédet, 39 amelyet lelkesen fogadtak, s az öreg gr. Esterházy Kálmán főis pán indítványára kinyomatását s jegyzőkönyvbe vételét elhatározták. – Délután feleségemmel kikocsiztunk Ilona napjára Moldován Gergelyékhez a Békásba, hol Gergely telket vett magának s egy kis nyári lakást épített rajta. Üdvözöltük is, mert – mint maga mondta – a király őt ma udvari tanácsossá nevezte ki. aug. 19. Nem szívesen, de egy nem teljesen igazságos hajszával szemben, mint ki felolvasásaimmal 5–600 koronát szereztem a Szent Antal Árvaháznak, aláírtam a következő beadványt: „Nagyságos Polgármester-helyettes Úr! A lapokban értesülünk arról, hogy a Polgármester-helyettes Úr a kolozsvári Szent Antal Árvaházat feloszlatja. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a Szent Antal Árvaház ez idő szerinti kezelését, vezetését és helyzetét ismerjük és a megjelent támadásokkal vagy határozattal szemben bármilyen kritikát gyakoroljunk. Tekintve, hogy a feloszlatásnak kifejezett indoka a szabályszerű egyesület meg nem alakulása és az, hogy az intézet fenntartása egyesek tiszteletreméltó nagy áldozata dacára sem látszik intézményszerűleg biztosítottnak, tekintve, hogy katolikus jellegű, közérdek szolgálatában álló intézményről van szó, alólírottak azon kérelemmel fordulnak a Nagyságos Polgármester-helyettes Úrhoz, hogy a feloszlatást és a gyermekek elszállítását folyó évi szeptember 30-ig felfüggeszteni méltóztassék. A jelzett ideig mindent elkövetünk, hogy a hírlapilag feltárt állítólagos hibák orvosoltassanak, az intézet vezetése szabályszerűen megalakult egyesület kezébe jusson, amelyről a hatóság is meggyőződhetik, hogy közérdekű munkát kifogástalanul végez. Amennyiben azt tapasztalnók, hogy ezen intézmény fenntartása közbelépésünk dacára leküzdhetetlen akadályba ütközik, mi magunk leszünk azok, akik a határozat végrehajtását fogjuk kérni. Amidőn megjegyezzük, hogy sikerülni fog nekünk a Szent Antal Árvaház ez idő szerinti vezetőségét is a kérés ilyetén teljesítésének semmiféle tárgyilagos ok útjába nem áll, tisztelettel kérjük: méltóztassék ekként módot nyújtani, hogy ezen katolikus intézet tovább is fenntartható legyen. Egyébként a jelzett ideig alólírottak nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is hajlandók leszünk garanciát vállalni; maradván a Nagyságos Polgármester-helyettes Úrnak kiváló tisztelettel: Kolozsvárt, 1910. aug.10. dr. Hirschler József, Tanács József, dr. Haller Gusztáv, dr. Nemes Ferenc, dr. Jelen Gyula, dr. Demján János, dr. Biró Balázs, dr. Márki Sándor, dr. Menyhárth Gáspár, Hirschfeld Sándor. Magam részéről személyesen kötelezőleg anyagi felelősséget vállalok a fentiek végrehajtásáért. 39 A király. Ő felségének, I. Ferenc József ausztriai császárnak és Magyarország apostoli királyának nyolcvanadik születésnapján [...]. [Ünnepi beszéd.] Kolozsvár, 1910. 13 p.