Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
Az utolsó szép évtized
23 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. jelentette a Müller család jövedelmét, amelyből az építésre felvett kölcsönt is törlesztették. Noha az új ház költségeinek felét Márki Sándor teremtette elő, elfogadta ezt a helyzetet, egy-egy ismétlődő megjegyzése – „zsellérek vagyunk” öreg korunkra – utal arra, hogy a családi házban elfoglalt bérlő státus a lelke mélyén ellenérzést váltott ki belőle. Ám ennél sokkal fontosabbnak tartotta a három unoka biztos jövőjét. A továbbiakban életének egyik fő örömforrása lett a három unoka, akikhez mély és bensőséges szeretet fűzte. A naplóban sokszor emlegetett legidősebb unoka, Sándor kémikusként nagyapjához hasonlóan a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Mint arról korábban szó esett, a házépítés, Márki kettős családfenntartói szerepe és nem utolsósorban az unokái iránti szeretet miatt döntött úgy, hogy nem fogadja el az 1911-ben a Budapesti Tudományegyetem meghívását. Egy évvel korábban bizonyára a fővárosba költöztette volna a kettős családot és későbbi élete egészen másként alakult volna. A szűkebb család mögött már kissé nehezebben követhetően időről időre felbukkannak a rendkívül népes Márki família egyes tagjai. Márki Sándor nyolc testvére érte meg a felnőttkort. A napló negyedik évtizedében testvérei gyermekeinek, sőt már azok unokáinak életére esik némi fény. Az egykori sarkadi uradalom főtisztjének utódai többnyire a tudástőkére építettek. Tanárok, tisztviselők, hivatalnokok, jogászok, katonák lettek. Társadalmi elhelyezkedésüket a megszerzett képzettségi tőke és a jó, illetve balszerencse befolyásolta leginkább. Viszont ez a hatalmas família szinte minden tagjának adott némi biztonságérzetet. S ha valakinek – például a családfő korai halála miatt – nem kedvezett a szerencse, gyermeke, ha tehetséget mutatott és jól tanult, újra magasabb középosztályi pozíciót foglalhatott el. A most megjelenő naplókötet sok mozaikot felvillant a középosztály életmódjáról, értékrendjéről, kapcsolatrendszeréről. Egy-egy, azonos kultúrkörbe tartozó családban is többféle utat jártak be. 1905-ben Márki Sándor öccse, a gyulai közjegyzőként dolgozó Márki János javasolta, hogy kezdeményezzék a nemesi cím megszerzését. Márki Sándor a maga részéről elhárította az ötletet: „Öcsém, Jani, felszólít, hogy tegyünk lépéseket családunk megnemesítése iránt, s mellékli Püspöky Grácinak dicséretemet, érdemeimet zengedező levelét. Úgy hiszem, amit 1848 előtt kötelességem lett volna, most nem kell keresnünk. Majdcsak magyarok maradunk anélkül is, hogy homo novusok legyünk.”54 Márki János a Békés vármegyei elit egyik családjából nősült, apósa alispáni tisztet töltött be, országgyűlési képviselővé is megválasztották. Fia is Békés megye alispánja lett egy idő után. A középosztály Márki János által képviselt rétegében a státus megerősítéséhez jól jött a nemesi cím. Márki számára ebben az ügyben is 1848 jelentette a fordulópontot, polgárnak tekintette magát. Identitásának alappillérét szellemi-szakmai teljesítménye és magyar volta jelentette – összhangban az ünnepi beszédeiben felmutatott nemzeti-társadalmi ideállal. A Márki életének utolsó szép évtizedét bemutató naplójegyzetek sora sokrétű, érdekes forrás, amely képes magával ragadni az olvasót, és bevezeti egy rég elveszett világba. A következő rész már más lesz: háború, román betörés, impériumváltás. 54 MSN, 3. köt. 1905. máj. 11.
