Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)

1908

190 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1908 aug. 21. Kerti lakásunkba szállóvendégül érkezett Alfréd sógorasszonya, Müller Ernőné Anináról. Szeged, aug. 22. Látogatóba indultunk anyjukommal az Alföldre. Nagyváradon Karácsonyi Já­nosnál töltöttünk egy órát. Mondja, hogy csakugyan a komámnak köszönhetem aka­démiai bukásomat, mely 27 igennel szemben 14 nemmel történt. Különben meghítt disznótorra. Szegedre este 1⁄2 5-kor érkeztünk, s a Tiszába szálltunk. Oda hozta hírül Juhász Mihály, a hódmezővásárhelyi polgármester fia, hogy Spilka Tóni Vásárhelyen azért nem jött elénk, mert a Tátrából most hozza haza feleségét. – Átsétáltunk a Nép­kertbe, járkálgattunk s korán lefeküdtünk. Németécska, aug. 23. Délelőtt nagy gyalogsétát tettünk Szegeden, s misét hallgattunk a felsővárosi templomban. A sörházban egy cokilista asztalos, társai kapacitálására, így magyaráz­ta meg, mi a szocializmus lényege: „Tisztességes munka, tisztességes bér.” – Délben továbbindultunk. Nagybecskereken Gössl Géza németécskai jegyző várt reánk, s vele mentünk át Écskára, hova feleségem az ő feleségének, Vass Jolánnak meglátogatására kívánkozott. Koszorúslányunk volt, s most a kettős család mindjárt összetegeződött, mint Szentkirályiékkal és Kozmáékkal vagyunk. Este Géza egész cirkuszi mutatványt rendezett négy kis kutyájával: Fricivel, Spicivel, Dikivel, Dakival. Volt segédjegyzője, Müller és a mostani, Kászonyi Pál is úgyszólván családtag. Écska, aug. 24. Otthon. Csak este sétáltunk ki Gézával a Béga duzzasztója felé. Pénzügyi esz­tendőm ma így záródik: fizetés, tanárképző, lakás 13 491,84 Dékáni mellékjövedelem 5 898,28 Szünidei előadás 72 Tanárvizsgálat 150 Honorárium (írói) 2 380,36 Almaeladás 520 Kamat, nyeremény 375 _____________________________________________ Összesen 22 887,48 Így 31 esztendő alatt összesen 355 151 kor. 24 fillért kerestem. Majdnem annyit, amennyit egy amerikai milliárdos 1–2 nap alatt zsebre tesz. Écska, aug. 25. Lakodalmunk XXX. évfordulóját koszorúslányunk, Vass Jolán házánál, másik koszorúslányunk, Orszler Szeréna (Heidecker Ödön becskereki nagykereskedő neje) társaságában, kedvesen ünnepeltük. – A harmincéves háborúnak vége s az én vesztfá­liai békém szelíden mosolyog rám: hála Istennek, romok nélkül. Igaz szeretet, jóban, rosszban együttérzés kötött bennünket össze. S ha adott is Isten gondokat, aggodal­makat: idáig erőt is adott bizalomra, reményre. Azért, ami elmúlt, hálásak vagyunk és magunkra nézve, kis családunk boldogságán kívül egyebet nem kérünk az Istentől, aki idáig megsegített. Écska, aug. 26. Gösslékkel bementünk Becskerekre Heideckerékhez. Ebéden dr. Nónay Páléknál voltunk, ahol a kedélyes öreg Keszler Ferenc nyug. ezredes tartotta a lelket

Next

/
Thumbnails
Contents