Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 3. 1904-1914 (Gyula, 2021)
1908
180 MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI III. 1908 lévén ura halálának évfordulója. Sok lehangoló dolgot beszél Pista bátyám gyerekeiről, akik, mióta pénzt nem kapnak, egyáltalán tudomást sem vesznek rólam. Így tehát, saját gondjainkkal elfoglalva, talán jogom sincs érdeklődnöm irántuk. ápr. 6. Ma kaptam meg hivatalosan az akad. tagajánlásokat, s így Karácsonyinak csak ma köszönhettem meg, hogy oly melegen ajánlott rendes tagnak. Nem lesz belőle semmi, de jólesett, mert előbb jutott neki eszébe, mint nekem. A rektor is gratulált (Farkas Gyula), mert kolozsvári egyet. tanárt nem szoktak rendes tagnak ajánlani. (Most azonban Böhm Károlyt is ajánlják.) – Ma kaptam meg Csánki Dezső albumát is Árpádról és az Árpádokról. 14 Hatalmas díszmunka, nálunk talán legszebb ezen a téren; de belső becse is jelentékeny. ápr. 8. Kenessey Bélát, régi ösmerősömet, ma iktatták be erdélyi ref. püspöknek, Nagy Károly barátomat pedig egyházker. főjegyzőnek. Éljenek! Vacsorán Kozma Ferencnél a Tanítók Házai felügyelőbizottságával Ujvári Bélának, az Eötvös Alap elnökének tiszteletére. ápr. 9. Spilka Antal sógoromat ma iktatták be főispánnak Hódmezővásárhelyre, hová, Tónin kívül a város polgármestere, Juhász Mihály is meghítt, de nem mehettem. Az unokáknak azonban díszebédet adtam: habos tésztával. ápr. 10. A Tört. Társ. Rákóczi életrajza I. kötetéért 1950 kor. tiszteletdíjat utalványozott. Tóni tegnapi beiktatásáról a mai bp.-i lapokban a következő tudósítást olvasom: „Csütörtökön délelőtt iktatta be Hódmezővásárhely törvényhatósága újonnan kinevezett főispánját, Spilka Antalt. Ezen alkalomra leutazott Justh Gyula, a képviselőház elnöke is, aki a városnak díszpolgára. Wekerle Sándor miniszterelnök és a kormánynak több tagja, akik a városnak szintén díszpolgárai, továbbá Návay Lajos képviselőházi alelnök, levélben mentették ki távolmaradásukat. A beiktatáson a szomszédos vármegyék és városok nagy küldöttséggel képviseltették magukat. Részt vettek az installáción: Csanád, Csongrád, Békés és Arad vármegyék, továbbá Szeged, Arad, Makó, Szentes és Mindszent városok küldöttségei. A beiktatási ünnepély délelőtt 8 órakor vette kezdetét. Spilka Antal főispán a Csanád megyeiek díszmagyarba öltözött impozáns küldöttségével érkezett, amelynek vezetői Návay Tamás Csanád megyei főispán és Nagy Károly függetlenségi pártelnök voltak. A város határánál dr. Csáky Lajos főügyész üdvözölte az új főispánt, a makói vámoknál pedig a hódmezővásárhelyi bandérium és a díszfogat várta. A városházánál Juhász Mihály kir. tanácsos, polgármester köszöntötte meleg szavakkal a főispánt. Rövid villásreggeli után a vendégek a városházáról a református, majd a katolikus templomba mentek, ahol ünnepi istentiszteletet tartottak. Ennek végeztével visszatértek a városházára. A közgyűlésen Juhász Mihály kir. tanácsos, polgármester melegen üdvözölte Justh Gyulát, a város díszpolgárát, mire a jelenvoltak percekig tartó lelkes éljenzéssel és tapssal tüntettek Justh Gyula képviselőházi elnök mellett. A főispánt küldöttségileg hívták meg. Mikor Spilka a terembe lépett, nagy éljenzéssel és igen meleg ovációval fogadták. Juhász Mihály polgármester örömének adott kifejezést afelett, hogy az 14 L.: 1907. febr. 17-i naplóbejegyzés.