Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1894
72 Márki Sándor naplói II. 1894 aug. 9. Ma 17 éve ismertem meg Juliskát. Csöndesen, szeretettel jubiláltunk, mint idáig tizenhatszor. aug. 10-12. Dobrini kirándulás. 10-én du. 3-kor 9-en (Hangay Oktáv, b. Mannsberg S[ándor], Szádeczky, Tanács, a két Gámán, Török Imre, Merza Gyula s én) három kocsival. Egy darabon, biciklin, Böhm Mariska is elkísért bennünket. A Priszlopra gyalog mentünk föl. 8-kor értünk a Jára vizéhez, s a gőzfűrészmalmot, sok ácsorgás után, megszemlélvén, az Andrássy-vadászlakba mentünk éjszakára. Az éjszaki-sarki útra sem hozhattunk volna több elemózsiát. Mannsberg a teafőző. Borzasztóan bevacsoráltunk. Kínrímekkel rögtönözve, Mannsberg mondja, hogy no, hát az ő nevére tudnék-e? „A kedves báró Mannsberg - itt áll a csizmán s — perg!” - „No, a fene egye meg a tudományát, ha még az ilyen német névre is tud kádenciázni!” A szemesebbek a földszinten korán elfoglalták a dívánokat. Mi azután, a jámborabbak felszorultunk az emeletre. S míg nekik párnájok sem volt, mi pompás ágyakban aludtunk, horkolásmentesen. Majd agyonvertek reggel, mikor katonai ébresztőm után megtudták, hogy ki voltak semmizve. Csak 3 mokány lovat kaptunk s ezeket rogyásig megpakoltuk. Vagy 3-szor újra is kellett fölcsatolnunk. No, de az 5 órai (málna- és áfonyaevéssel, fotografálással, bolondozással) üdvösen telt gyalogolás, föl a Dobrinra, mindent feledtetett. Nem akartunk bemenni az Andrássy-nyaralóba, de gr. Andrássy Tivadar utánunk vágtatott s meghitt villásreggelire, azután pedig bemutatott feleségének s miniszter öccsének, Andrássy Gyulának, ki Szádeczkyvel s velem sokáig arról beszélgetett, mennyire elmérgesítik a lapok az oláh kérdést. Mivel új teherhordókat kellett keresnünk, itt is kelleténél tovább lebzseltünk. Könnyebb lesz talán jövőre, mert A[ndrássy] Tivadar gr. megígérte, hogy turista lakot építtet, s ebben a kedélyes Taszler főerdész kétségkívül segítségünkre lesz. Öreg este volt, mikor gyalog (a 3 mokány lóhoz többet nem szerezhetvén) megérkeztünk a Tinára, hol 1623 m magasan ingoványos erdőtisztáson ütöttünk tanyát. Hatalmas tűzrakás mellett vacsoráltunk, bolondoztunk s azután a csillagos éggel takarózva, aludtunk. Éjfélben azonban az eső bekergetett a szűk ponyvasátorba s én, szélről jutván, fél oldalom egész éjjel ázott; de jókedvvel ébredtünk 12-én. Az eső, majd köd miatt nem lévén érdemes fölmenni az Öreghavasra (Muntyele mare), a Sólyom-völgybe szálltunk le. A levágott erdőben Tanács gyógyszerész káromkodott helyettünk, mikor a lucskos fűben nagyokat kellett lépnünk, vagy ugranunk a ledöntött fenyő törzsökön át. A vadregényes völgy utóbb őt is kibékítette. Reggel 6-tól du. ‘A 3-ig tartott (egy órai pihenést leszámítva) a szép út a járavizi vadásziakig. Ott belegázoltunk a Jára hideg vizébe, megmosakodtunk, ebédeltünk (Török, ki tegnap este nem jött velünk, hanem - a Dobrinban meghálván - lovon jött le, rántottát is csináltatott), felköszöntöttük szakácsnénkat: Mannsberget s az elemózsiának még mindig legalább is felével, hazaindultunk. A Priszlopon most is gyalog mentünk föl. Szászlónán a korcsmában még megismerkedtünk Andrássy (az öreg) egykori havasi ideáljával, a még mindig kackiás Kun Pencsi asszonyommal, a korcsmárosnéval. Este 11-kor, jól és kedvesen töltött 2 A nap emlékével érkeztünk haza. Még az első nap összebrúdereztem Gámán Józsival. aug. 13. Meg is küldte ma a kolozsvári Ipar- és Keresk. Kamara jelentését. Az egész nagy könyv tőle való.
