Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)

Rövidítésjegyzék

Márki Sándor (1853-1925) naplóinak kiadása 2015-ben indult el. Márki 1873-ban, még egyetemistaként kezdett naplót írni s napi feljegyzéseit haláláig vezette. Az első kötetben az 1873 és 1892 között papírra vetett napló­jegyzetek jelentek meg, a második kötetbe az 1893 és 1903 közötti időszak napi krónikái kerültek be. 1892 fordulópont volt a szerző életében, ez év őszétől tanított a kolozs­vári egyetemen. A most megjelenő kötet a kora vezető történészei közé szá­mító Márki első kolozsvári évtizedéről ad képet. Márki ekkor negyvenes évei­ben járt, az első egyetemi évtized pályájának felhőtlen, sikeres évtizede volt. Az egyetem életében igen aktívan vett részt, sokat publikált, sok kiadást meg­ért tankönyveket írt és Kolozsvárra érkezése után egy-két évvel a város kul­turális és társadalmi életének egyik legaktívabb szereplője lett. Mindennek köszönhetően a napló különösen gazdag és színes forrás. A feljegyzések rög­zítik az erdélyi egyetem legdinamikusabb fejlődést hozó korszakának esemé­nyeit. Historiográfiai szempontból is fontos forrás Márki naplója, a korabeli magyar történettudomány szinte minden lényeges eseményéről írt és feljegy­zéseiből megismerhetjük a magyar történettudomány meghatározó alakjait, mégpedig személyes közelségből. A bejegyzések azt is megmutatják, hogy a korszakban a történettudomány milyen szerepet játszott a nemzeti identitás formálásában. A szerző széles kapcsolatrendszeréből adódóan a feljegyzésekből kibon­takozik a korabeli Kolozsvár, különösen a középosztály és a polgárság hétköz­napi élete. A gazdagon jegyzetelt napló szakemberek számára értékes forrás, a századforduló erdélyi világa iránt érdeklődő olvasó számára páratlanul iz­galmas olvasmány.

Next

/
Thumbnails
Contents