Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1902
362 Márki Sándor naplói II. 1902 Budapest, júl. 13. Vasárnap lévén, csak kóboroltunk. Megnéztük a keresk. múzeumot (Marci bútorai miatt), azután az állatkertet, s Vampeticsnél jól beebédelve, egy kis pihenés után Jancsóékat kerestük fel. Este a Duna-parton járkáltunk s korán feküdtünk. júl. 14. Az Athenaeumtól előlegképpen fölvevén 2000 koronát, Singeréktől honoráriumképpen 4000-et s egy 11-én aláírt és Singerék által garantált 10000 koronát, az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztárától, Szénásy Dénes öcsém szíves közvetítésével, (a magammal hozott pénzt és értékpapírokat is odaértve) vásároltam 45472 korona értékű záloglevelet, ami fedezi a vöm 30. évére előírt 48000 korona 2000 koronás évi kamatját. A kaució tehát (melyből azonban kb. 16000 korona Lujzától és Singeréktől kölcsönvett összeg) együtt van. Adja Isten, hogy a fiatalok boldogok legyenek! - Délben és du. együtt voltunk Spitkóékkal, kik látogatásunkra jöttek be Székesfehérvárról. Az esti vonattal mi is hazaindultunk. Kolozsvár, júl. 15. Reggel 6 órakor baj nélkül érkeztünk haza; Mariskát jó egészségben találtuk, Richtert pedig nagy háborúságban b. Feilitzschnek a zászlószentelésen a kétfejű sasos zászlóra mondott felköszöntője miatt. - Jani öcsém Mariskának szép ezüsttálcát küldött menyasszonyi ajándékul. O az első. júl. 19. Kivettem leányom keresztlevelét Aradról s egyúttal megkérdeztem, mikor született feleségem. Kitűnt, hogy „Spilka Júlia Antónia” nem 1858. jún. 4-én, hanem 5-én született meg s így 44 napot (mi ilyen jól számítunk) megtakarítván, jún. 5 + 44 nap = éppen ma van a születésnapja. Isten éltesse! - Leányom ma egy valóban hatásos kályhaellenző készítését fejezte be. Kézimunka tekintetében anyja és ő valóban kitűnnek. júl. 20. A Pesti Napló pályázatot hirdet a Tarka krónikába illő apró történetekre. Hors concours, álljon itt ez: Pár hete keresztelték (a kedves rokona, Szász Ödön által közelebb oly gálád pletykával meghurcolt) Szász Zsomborék gyerekét. A keresztapa Endrődi Sándor volt, a keresztelő pap Szabolcska Mihály. Lakoma után beszélget a két poéta. „Mit kaptál, Miska?” - „200 koronát.” - „Elég?” - „Fele is elég lett volna.” - „No, ha csak egyik felére számítottál, gyere, pezsgőzzük el a másikat.” S a takarékos Miskának fizetnie kellett. - A 16-án összedőlt velencei campanile miatt mi is búsulgatunk46 (azon nem, hogy itt az orrunk előtt bontották le Kolozsvár legrégibb házát, az ún. Basta-házat47). Én kétszer jártam fenn rajta; egyszer családommal. júl. 22. „Egész” családommal megjelentem Vikol Kálmán árvaszéki elnök előtt (velünk jővén Szentkirályi Kopasz komám is), és ott kijelentettük, hogy nagykorúsítani kívánjuk Mariskát. A végzés még e héten meglesz. Este (azután, hogy elment Móricz Pista), gyönyörködtünk az égnek Felek felé gyönyörűen látszó villogásában, melynél 46 A Szent Márk téren álló Szent Márk-székesegyház magas harangtornya, nagy kárt okozva, júl. 14-én dőlt össze. A velencei harangtorony összedőlt. Budapesti Hírlapi 22. évf. 1902. júl. 15. 192. sz. 5-6. p. 47 A kolozsvári műemlékek védelme. Budapesti Hírlap, 22. évf. 1902. júl. 10. 187. sz. 9. p.