Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
Márki Sándor naplói II. 1901 331 nem unatkoztak 3 órán át. Keményből csak úgy dőlt a szó, anekdota, genealógia, s ők mind’ azon sóhajtoztak, bárcsak Kemény Józsefek lennének; mert Erdély akkori arisztokráciáját akkor nem választotta el olyan korlát a polgári elemtől, hogy a hozzá vágyakozást kapaszkodásnak tekintsék. Az öreg Kővárynak, ki forrad. hivatalos történetíráson kezdte, a szebeni Landtagba való bemenetelen folytatta, s a Kisegítő Takarékpénztár elúsztatásán végezte, sok tört cserepe van, de mi egynéhányan mégsem tudjuk elítélni. Hiszen pl. a forradalom után fogságából Szilágyi Ferenc, mint a magyar hivatalos lap szerkesztője, azzal mentette ki, hogy szüksége van rá mint tárcaszerkesztőre. 1851. dec. 2. után Szilágyi felindultan jött a szerkesztőségbe. Maga elé rendelte munkatársait, kiket igen jól fizetett, s visszarendelte minden cikköket, melyben Napóleont ütötték; mert ezután - dicsérni kell. De ha Napóleont dicsérték is most már a fizetett magyar írók, hány olyan munkát írtak, aminek szitáján keresztül nem látott az osztrák cenzúra? - Tegnap a Singer és Wolfner cégnek felajánlottam, hogy váltsa meg azon munkáimat, amikre már szerződésünk van, egyszer mindenkorra 28000 koronáért. Kellene Mariska kauciójához. - Különben a minisztérium fels. leányisk. magyar történelmemet 3199/1901. ein. sz. a. engedélyezte.72 dec. 21. Müller Arnold szászrégeni mérnök, Alfréd bátyja s egy időben gyámja, levélben mutatkozik be, hogy „mindnyájuk nagy örömének és megelégedésének” adjon kifejezést. Az eljegyzésre fiainak karácsonya miatt nem jöhet. Én levélben szintén a legjobb rokonságról biztosítottam. dec. 22. Most már a lapok is írják, hogy Palkovics József altábornagy nyugalomba megy. Egy nagy műveltségű, kedves és jó magyar katonát veszt benne városunk társadalma. dec. 23. Összekülönböztem Klug Lipóttal, ki szerint tudhatnám, hogy „izraelita” jelenlétében „nem illik” revízióról beszélnem. Pedig csak Richter kollégánkra nézve tett nyilatkozatának revíziójáról beszéltem, helyesebben véve szóltam odáig. Azután magyarán megmondtam neki véleményemet a másikról is, s ezzel - letárgyaltam ezt a barátságot. Pedig mi még csak megvagyunk „velők”. Vajon mi lesz utódainkkal? S ha a legszerényebb „izraelita” is ilyen, vajon nem állítnak-e valaha szobrot Luegernek, mint pl. a Névtelen Jegyzőnek? Nagyon bántott ez a csalódás, mert szeretnék valóban szabadelvű lenni; de „őt” sem hibáztathatom, hogy egy országban, melynek 19200000 lakosa van, hallgatást parancsol. Övék az ország, hatalom és dicsőség! dec. 24. Du. megvizsgáltam keresztfiam, Szentkirályi Gyula haladását % órán keresztül; azután kapta az „angyalfiát”, ami kelleténél dúsabb volt az idén is. 3 órától 7-ig náluk voltunk; azután hazajöttünk „négyen” (mert tegnap óta M[üller] Alfréd is köztünk tölti a napot), s meggyújtottuk a karácsonyfa gyertyáit. Adtunk és kaptunk sok szép mindenfélét, elég drága holmikat; de mi ez amellett, hogy a karácsonyfán ott volt a két jegygyűrű is, mellyel a kereszténységnek ezen a legszebb ünnepén eljegyeztük egymással Mariska lányomat és Müller Alfrédet. Megcsókoltuk őket s ők egymást. 72 L.: 1901. nov. 8-i naplóbejegyzés.
