Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
322 Márki Sándor naplói II. 1901 okt. 12. Második kiadásban Kolozsvárt a Gámán-nyomda áldozatkészségéből, s Temesvárt egy harmadikban jelent meg Hangay Oktáv barátom A nagynémet vagy pángermán egyesületek és működésök c. röpirata,53 melyet több ezer példányban ingyen küldenek szét az országban. Először - kivonatosan - Tanári Körünkben olvasta fel. okt. 13. Meglátogatott dr. Polner Ödön igazságügym. titkár, b[uda]p[est]i egyet, magántanár, Jani öcsémnek (gondolom, egy Stojanovits lány révén) sógora, ki egyetemünk közjogi tanítószékére pályázik. Jancsó Gy[örgy] már régebben mondta nekem, hogy második helyen ajánlják; elsőn Nagy Ernőt. - Nagyobb a zavar karunkon Halász Náci tanítószékével, melyre Vikár, Melich, Zolnai, Könnye (!) pályázott; Bálinték még megnyugodnának Vikárban, de Széchyék egy régi § alapján a nem pályázó Szilasit kívánják jelölni, mi a pályázat eredménytelenségét jelentené. - Ebéden Reinbold, Kozma Imre, Márki Imre és Banner Bence voltak nálunk vagy inkább nálam, mert feleségem még mindig ágyban fekszik. okt. 14. A diákotthon ülésén három órahosszat tárgyaltuk s elfogadtuk Schneller alapszabály-tervezetét a Lechner elnöklete alatt álló egyetemi d [iák] o[tthon]-bizottságban. Ez volt az első ülés karunk új üléstermében. okt. 15. Feleségem ma már sírt is, hogy oly soká kell feküdnie; pedig Szabó Dénes holnaputánra tűzte ki a szükséges, könnyebb műtétet, mely után még 3-4 hétig kell feküdnie. Aznap du. jön meg lányunk is, kit a könnyű természetű betegség hírével nem akartunk zavarni s nem tud róla máig sem, amiért biztosan kikapok tőle. Néha eljön Szentkirályiné és Csindrics őrnagyné, különben csak én vagyok szegény Júlia közelében. okt. 16. Szádeczky mondja, hogy az altorjai Aporoknál talált nagybecsű kéziratokból egész ládát küldtek utána. 18-20 ívet ebből az Akadémia ad ki. okt. 17. De. 10 órakor Szabó Dénes szerencsésen végrehajtotta a curettement-t. Dicsérte, milyen bátran viselkedett feleségem, s este is megnézte. Kétszer nézte meg Török dr. is, délben pedig Kozma Imre, szintén specialista, ebédelt nálunk, s így szakértő mindig volt jelen. Du. 4-kor megérkezett lányunk, kinek csak utcánkba érkezve mondtam meg, hogy édesanyja beteg; mint okos lány, nyugodtan viselkedett, de anyja könnyezett örömében. Most ő is nyugodtabb, pedig szegénynek nagyon sokat kell tűrnie. okt. 18. Feleségem egész éjjel nem aludt és sokat szenvedett. Reggel 8 óra után azonban fájdalmai megszűntek, s egész nap jókedvű volt. Délben Reinbold Béla ebédelt nálunk. okt. 19. Jancsó György beszéli, hogy a Perrendtartás megírására s egyebekre most már nyaggatják a fővárosi kiadók, biztosra veszik budapesti egyet, tanárságát, s ennek fejében ívenként 40 koronával nagyobb tiszteletdíjat ígérnek neki. 53 Hangay Oktáv: A nagynémet vagy pángermán egyesületek és működésük. 2. kiad. Kolozsvár, 1901. 64 p.