Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
320 Márki Sándor naplói II. 1901 földrajzomhoz megírja a fizikai és matem. földrajzot.47 Mindenesetre nyerne vele a könyv, ha az előírt tananyagot egy kötetben adhatnák. szept. 28. A Nemz. Kaszinó eddigi helyiségében, a Rhédey-házban ma tartottuk utolsó választm. ülésünket. Holnapután átköltözünk a Mátyás tér másik oldalára, a Bánffy-palotába. szept. 29. Egy kis ismertetést írtam a Földr. Közleményeknek, abból az alkalomból, hogy a pénzügyminisztérium megindította a 63 vármegye kataszteri összefoglaló térképeinek sorozatát.48 Újabb babér Homolka bátyánk fejére. Du. Banner öcsémmel nagyobb sétát tettem a napokban jól rendbe hozott Törökvágás felé. szept. 30. Gyalui Farkas ma a bölcsészeti kar előtt magántanári kollokviumot tartott - a könyvészetből. Az egyetemen bibliográfiai tanszék fölállítását én már negyed századdal ezelőtt sürgettem a Pesti Naplóban;49a az is eredmény, hogy legalább magántanárunk lesz belőle s ha B[uda] pesten nem, hol nagy könyvtárak vannak, legalább Kolozsvárt. - Az egyetemi tanács megbízásából üdvözlőiratot készítettem a connecticuti New Haven-i Yale Egyetemhez, mely okt. 20-[án] üli fennállásának 200. évfordulóját.50 okt. 1. Kuun Géza gróf újból ajánlgatja Vikár Bélát Halász Náci utódjául s hív a Hunyadm. Tört. Társulat okt. 20-i gyűlésére. okt. 2. A képviselő-választásnál Feilitzsch Artúr báróra szavaztam. Bartók ellenében ő lett meg szavazattöbbséggel; Hegedűs Sándor egyhangúlag. Feleségemmel s Móricz Idussal a Mátyás téren sétálva, mondtam nekik, hogy a kordon elől térjünk vissza (éppen akkor oszlatták a tömeget), de ők előbbre mentek. A baka persze tiltakozott; egy kapitány azonban mosolyogva (Idusra mosolyogva) nyitott utat. Mondtam is neki, hogy asszonyfélének nem lehet kommandírozni. okt. 3. Feleségem Szabó Dénes tanácsára ma du. lefeküdt, de megnyugtatott, hogy nagyobb bajnak pihenéssel elejét lehet venni. Mariskának tehát meg sem írtam, hogy meg ne ijesszem. okt. 4. De. Török Imre, délben Kozma Imre s du. Otrok István (Sarkadról való) látogatása egészen elvont a munkától; csak este írhattam 2-3 lapot. - Aspangból hazajöttek kis barátaim, Csindrics Egon és Elza is. Egon azonnal bekasszálta az időközben felgyűlt levélbélyegeket. okt. 5. Az öreg Palkovics alt [á]b [or] nagy beszélte nálam, hogy az ő ifjú korában még nagyon élénk volt Budán a Martinovicsra való emlékezés; házigazdája, egy csizmadia, vette meg azt a széket, melyen ülve fejezték le Martinovics]ot; ez most a 47 Földrajz gymnasiumok használatára. 3. fűz. Természettani és csillagászati földrajz a gymnasium 3. osztálya számára. Irta Mihalovits Béla. Bp.? 1903. 96 p. 48 Az új közigazgatási és földmívelési térképek. Földrajzi Közlemények, 29. köt. 1901. 308-312. p. 49a L. e kötet 1789. lapját. [Vö.: 1900. szept. 24-i naplóbejegyzés.] 50 A kolozsvári egyetem a new-haveni egyetemhez. Erdélyi Múzeum, 18. köt. 1901. 8. fűz. 475-476. p. [Szerző nélkül.]