Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
Márki Sándor naplói II. 1901 311 jún. 17. Nálam volt ebéden Jankó János, ki most mint a múzeumok felügyelőségének tagja jár az itteni Kárpát Múzeum dolgában. Szádeczky és Herrmann Tóni a du. tartott etnogr. bizottsági ülésben zajosan kikeltek Radnóti Dezső titkár ellen, ki a bizottság megkerülésével tárgyalt e kérdésben Jankóval. Talán mégis nyélbe üthető a dolog. Jankó közelebb osztályvezető lesz a Nemz. Múzeumnál egyet, tanári fizetéssel, s így nem is lesz többé oka, hogy Kolozsvárra vágyjék, a Terner földr. tanítószékére. aug. 15. A lefolyt két hónap tulajdonképp események nélkül, de sok munkában telt el. Június 24-én családommal együtt érkeztem Aradra, hol Hegedűs Laciék páratlan vendégszeretettel fogadtak. 25-26-án mint miniszteri biztos vettem részt a reáliskola, 27-30-án pedig a gimnázium érettségi vizsgálatain, melyeket Nátafalussy Kornél főigazgató, a kedves öreg vezetett. Amott Boross Vida az igazgató, emitt Burián János. Régi kartársaim közül Polgár, Stäuber, Haslinger, Szentirmai (azelőtt Kollmann), Kövesdy, Stolcz, Dömötör, Laukó és Nagy Sándor még fungálnak. El-elbeszélgettünk a régi jó időkről, s háromszor együtt is vacsoráltunk, utolj ára Buriánnal, ki még egyetemi hallgató koromból ismer; össze is barátkoztunk, aznap (29-én), melyen Nátafalussy betöltötte tanári működésének 40. évfordulóját. Ebéden mindig gazdánk (Hegedűs) pompás tokajiját ittuk, s eltréfáltunk a két fiúval, Pistával és a valóban kedves Sanyival; az egész család brúderezett s náluk is Heinrich Sándor takarékpénztári igazgatóval, régi ösmerősömmel. Látogatást csak 3-4 helyen tettem; nem értem rá. Július 1-[jén] kirándultunk Hegedűsékkel Menyházára, s másnap jöttünk vissza Aradra, kellemes emlékekkel; megtudván, hogy ott vagyunk, még első nap bejött Borossebesről Jahn Vilmos volt jószágigazgató, s az öreg „vasas német”, ahogy halálos ellensége, néhai Jankai („az ország kortese”) nevezte, csak velünk tért haza. Hegedűs Laciéknál a búcsúvacsorán Sanyi fel akart köszönteni, de mégsem merte elmondani; meg is könnyezte, hogy nincs hozzá bátorsága; de másnap megsúgta, hogy „Jött mihozzánk egy kedves vendég hétfőn reggel megérkezvén. Telt-múlt az idő, eljött az utolsó esti óra. Oh, bárcsak az első lett volna! Újból teltek volna a napok és újból eljött volna az utolsó est órája. De nekem ismét az lett volna kívánatom, hogy eljöjjön az első est’ órája...” 3-án reggel váltunk meg a kedves családtól és a rohamosan fejlődő Aradtól. Du. 4 órakor Gyuláról kimentünk Feketeérre Imre bátyámhoz, hol sokat játszottam Belluska nagyobbik árvájával, a 3 éves Belluskával. Egész külön szótára van, amit úgy kell betanulni. Fél napra kijött apja, Kállay Ödön is. 5-én Gyulán meglátogattuk Jani öcsémet és Mariska húgomat. 6-án bekocsiztunk a sarkadi temetőbe édes szüleim sírjához, s megnéztük a most épülő sarkadi kát. templomot. Imréék kedves családjától megválva 7-én, vasárnap meglátogattuk Otrokékat Csákyszigeten s Berti bátyámnál megebédelve, estére hazajöttünk Kolozsvárra. Azóta tankönyveim új kiadásain, világtörténelmemen és a Mátyás-album szerkesztésén dolgozva, gyorsan telt az idő. S hogy a munka meg ne ártson, júl. 24-től naponta kétszer eljárok a Vöröskereszt Egylet hidegvíz gyógyintézetébe. Mindjárt másnap találkozom jókor reggel Szász Gerővel. „Aug. 5-én talán meghalok” - mondja. - „Hogy jut ez eszedbe?” - „Akkor leszek 70 éves.” - „Leszel te aug. 5-én még 80-90-100 éves is: válassz későbbi terminust.” Kezével intett. Megérte azóta, de élete csak tengődés; agylágyulása erősen fejlődni látszik. A rendőrök brutalitása miatt aug. 4-én kitört zendülés kezdetét s végső
