Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
Márki Sándor naplói II. 1901 297 febr. 3. Szekér Sarolta húgom, Mariskát meglepve, pár hétre feljött hozzánk Budapestről. febr. 4. Mind a négyen elmentünk a jogászbálba - és febr. 5-[én] reggel 5-kor jöttünk haza. Amiből látszik, hogy két lányom (Marci - és Sárii) kivették részüket a táncból. febr. 6. Károlyi Árpád és Lánczy Gyula visszalépvén Mátyás nyugati politikájának jellemzésétől - ezt Zrínyinek Mátyásról írt esszéje összevonásában adom az albumban. Berzeviczy is írja, hogy vissza kell lépnie, ha márc. közepéig nem várok (de várok ám!), mert kedvet kapva a kérdéshez, széles alapokon indult, s egész kis könyvvé kinőtt értekezéséből számomra csak akkor készíthet kivonatot. Tulajdonképpen így kellene készülnie minden esszének: a leszűrt eszméket adva. Egyébiránt a jan. 27-én fölkért írók mind belenyugodtak, hogy hosszú cikkeik összevonva jelenjenek meg. A többiek azonban nem nagyon igyekeznek, kivált (Kőváry kivételével) a helybeliek. febr. 10. Szívszélhűdésben tegnap halt meg Nagyváradon Sipos Árpád, a bányajog jogakadémiai tanára, élete 57. évében. 1868-ban ismerkedtem meg vele, elég furcsán. O akkor mint kezdő ügyvéd, a Deák-párt közlönyét, a Nagyváradi Lapokat alapította s mindjárt az első számban hirdette, hogy közölni fogja Bihar vármegye történetét. Én, aki a IV. diákba jártam, gondoltam merészet és nagyot, s elkezdtem írni B[iha]rmegye rövid történetét, sőt inkognitómat megőrizve, el is vittem neki a kéziratot. Már másnap hirdette, hogy „avatott toll” megírta a programba fölvett cikket s közölni kezdte azt - én pedig hordtam a kéziratot „egy úr” nevében. Végre megszólított, hogy hiszen neki megmondhatom, ki írja a cikket, sőt tudnia is kell - nem árulja el senkinek. Bevallottam, hogy én írom. „Miért nem mondta ezt mindjárt?” - „Mert akkor nem közölte volna.” Másnap már nevem alatt közölte a cikket, s elmondta a színházban ezt az esetet osztálytanáromnak, Zubriczky Flórisnak, aki mint aggastyán él Jászón. Zubriczky másnap az utcán magához intett. „Te, Sándor, melyik bátyád írja azokat a cikkeket?” Drukkolva ismertem el, hogy én írom. „No, látod, az nagyon szép tőled” - s ezentúl még többet foglalkozott velem. Én pedig nagyon sokat ültem Sipos Árpád nyakán - és zavarba is hoztam, mikor odáig jutottam, hogy elmondjam Tisza Lajos erőszakos adminisztrátorságának történetét. Vidovich György - később orsz. képviselő - ez ellen cikket írt, én válaszoltam hosszasan, egykorú tudósítások alapján. Válaszomat Sipos bemutatta Nagy Györgynek, a Deák-párt elnökének, ki már 48-ban is követ volt; ez magához hivatott; elmondta, hogy még keményebben is írhattam volna, mert még „úgyabb” volt a dolog; de hát Biharban nem tanácsos ujjat húzni a Tiszákkal, kivált ilyen ifjú embernek, aki előtt jövő áll. Szóval kijelentette, hogy a pártra és rám való tekintettel a cikk nem jelenhetik meg.4 Kaptam azonban honoráriumul a talán 15 közleményre terjedő cikksorozatért (Biharnak máig egyetlen rendszeres, bár számba nem vehető történetéért) egy császári aranyat Vinkler kanonok kívánságára Szy Józseftől, a párt és lap pénztárosától; én pedig L.: MSN, 1. köt. 1878. febr. 19. 170. p.
