Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1901
Márki Sándor naplói II. 295 1901 Kolozsvár, 1901. jan. 1., kedd A végre általánosan elismert XX. század első hajnala szép fehér hóval borította be a XIX-nek sok mindenféle szennyét, csakhogy a hó, mely e lágy télen először esett le, éppoly hamar elolvad, mint az a pietista szellem, mely mostanában akarja jóvátenni a letűnt század erkölcseinek fogyatékos voltát. - Egész nap vendégeink jártak-keltek. Főképp a hadsereg volt erősen képviselve. jan. 2. A Kalazantinum kispapjai átnyújtották A középkor rendszeres története című előadásom hektografált szövegét 4r 362 oldalon. Ez a 8-ik előadás, melyet ilyképp sokszorosíttattak, ami együttvéve 3323 lap, de nem tartalmazza némely előadásomat, mely efféle kiadásra nincs kellőképp előkészítve, vagy amit (pl. Az Angol forradalmat, A középkor főbb csatáit stb.) kidolgoztam ugyan, de nem adtam át. Két egyórás előadásom nyomtatásban is megjelent, s így nem lehet vádolnom magamat, hogy titkolóztam volna hallgatóim előtt; ha pedig középisk. 3 kötetes és a „művelt” közönségnek szánt 2 kötetes világtörténetem megjelenik, a tanárvizsgálatokhoz - legalább az én számomra - saját könyveimből is készülhetnek. jan. 6. De. Müller Alfréd vadász főhadnagy megkérte leányom kezét, anélkül, hogy leányommal eziránt előre beszélt volna, s mindamellett, hogy kaucióra nem számolhat sem éntőlem, sem saját családjától. Ebédre is maradt, de a félig máris tagadó válasz végleges megadását másnapra halasztottam. jan. 7. Müllernek ezt írtam: „Mint tegnap is kijelentettem, ami engemet illet, igen szívesen bíznám egyetlen leányom sorsát olyan derék férfiúra, amilyennek Főhadnagy Urat ismerem; a végleges választ azonban nemcsak a sajnos leküzdhetetlen anyagi nehézségek, hanem amiatt is kellett halogatnom, mert elsősorban és legfőképpen leányom érzelmeit kellett ösmernem. Leányom, mint ezt titkolni senki előtt sem igyekezett, igen tiszteli és becsüli Főhadnagy Urat, de ez nem az a szeretet, melyet élete jövendő társának nyújtania kellene s mely nélkül Önök együtt az életben sohasem lehetnének boldogok. Ezt pedig én Önnek éppoly őszintén óhajtom, mint saját leányomnak; s mivel a házasságot nem csupán a kölcsönös becsülésre, hanem az ezt is magában foglaló szeretetre kell alapítani, Főhadnagy Úr igazságot fog adni nekem, mint apának, ha arra kérem, nyugodjék meg abban, hogy az érzelmeknek parancsolni nem lehet. Mi annál nagyobbra becsüljük Főhadnagy Úr nyilatkozatát, mert valóban önzetlenül tette; s igen őszintén óhajtjuk, hogy azt a boldogságot, melyet ez a családi összeköttetés meg nem adhatna, az életben és az életnek egyéb kedvező alakulásában Főhadnagy Úr a legteljesebb mértékben föltalálja. Én és családom továbbra is a legteljesebb tisztelettel viseltetünk Főhadnagy úr iránt.” „Fájdalommal veszem tudomásul sorait - felelte azonnal - és bocsánatot kérek e vétségemért. Súlyos volt a sors ez újabb csapása, de kérem az Istent, hogy engedje még ezt is elbírnom.” Mivel zászlóalját őszkor úgyis elteszik, magyarázatok elkerülése végett egyszermásszor még eljárhat hozzánk. Komoly, derék ember lévén, különben is sajnálattal nélkülöznők társaságát. Ahogy mondja, akkor fog újra örülni, amikor képes lesz
