Erdész Ádám (szerk.): Márki Sándor naplói 2. 1893-1903 (Gyula, 2018)
1900
272 Márki Sándor naplói II. 1900 és rajzok „ékesítik”, mind a társaság életéből. Thallóczy csak 1901. szept. l-[én] foglalja el egyetemi tanítószékét, mely e szerint még egy esztendeig marad gazdátlanul. Regensburg, júl. 11. Reggel 3/4 8-tól 3/4 8-ig, tehát egész nap vasúton voltunk. Welsig együtt jöttünk Just augsburgi árpakereskedővel, kit aradi felesége (Pollák Otília, az általam is ismert, az idén elhunyt Pollák dr. lánya) 14 éves házassága alatt Bajorországban is meg tudott tanítani magyar szóra. Regensburgban a Grüner Kranz legnagyobb (16. sz.) szobájába szálltunk s mindjárt valami másfél órás sétát tettünk - vaktában - a rendkívül érdekes középkori várban. Útleírást lányom, Mariska fog adni naplójában. Én csak - a kiadásokat s a külső körülményeket jegyzem föl. Regensburg, júl. 12. Egész nap a várost jártuk; délelőtt különösen a városi múzeumot néztük meg, mely egészen megtölti a Szent Ulrik-templomot. Délután gőzhajón kimentünk a Wallhallába, mely felülmúlta várakozásunkat s nagyon kárpótolt a hosszas ácsorgásért. A rekkenő hőségben még Júlia is megkóstolta a sört - először életében. Nürnberg, júl. 13. Délelőtt még mindig Regensburgot nézegettük; a Bratwursthausban úgy bevillásreggeliztünk, hogy az ebéd sem kellett. Egy és négy óra közt már a vasúton nézegettük a vidéket. Nürnbergben a Rother Hahn 30-31. számú II. em. elég eldugott szobáiba szálltunk. Öt órakor már nyakunkba vettük a várost, mely 15 év óta, mikor először láttam, hatalmasan fejlődött, szépült és modernizálódott. Először is a várat jártuk be s megnéztük összes nevezetességeit. Jól is esett utána a vár oldalában Richter bácsi patriarchális kerti kocsmájában néhány pohár sör. Nürnberg, júl. 14. Hosszasan nézegettük a Lorenzo-, Frauerkirche- és Sebaldus-templomok nevezetességeit; feleségem, lányom különösen a Frauenkirchében gyönyörködött. A Sebaldusban járva, természetesen a közelében lévő Bratwurstglöckleinnal is alaposan megismerkedtünk. Délután én a rendkívül fejlődő Germanisches Museum termeinek felét jártam be, családom pedig főképp a boltokat nézegette, majd ismét együtt j ártunk-keltünk. Nürnberg, júl. 15. Mariska néhány fényképfelvételt tett. A Rathaus nevezetességeinek megtekintése után családomat is elvittem a Germanisches Museumba s befejeztem mind a 83 terem futólagos megtekintését. De úgy bele is fáradtunk, hogy még az ebéd sem kellett. Stuttgart, júl. 16. Nürnbergből18a reggel 'A 9-kor kedvező emlékekkel indultunk tovább s 1 órakor érkeztünk Stuttgartba, melyet a roppant hőség enyhülését be sem várva, szokás szerint azonnal bekalandoztunk, s máris megnéztük az Iparmúzeum szép 18a Rother Hahn, 30-31. sz.